A francia jobboldal vezetője szerint Nicolas Sarkozy államfőként lehallgatta a minisztereit - FRISSÍTETT (új: Sarkozy)
Párizs, 2018. február 17., szombat (MTI) - Nicolas Sarkozy volt francia államfő lehallgatta saját minisztereit, a tavalyi elnökválasztás jobboldali jelöltje, Francois Fillon korrupciós botrányának kirobbantása mögött pedig Emmanuel Macron jelenlegi államfő áll - állítja Laurent Wauquiez, a jobbközép Köztársaságiak elnöke egy diákoknak tartott konferencián készült hangfelvétel szerint. Sarkozy környezete határozottan cáfolta "ezt a groteszk lehallgatási sztorit". Wauquiez elnézést kért az exelnöktől, aki azt "tudomásul vette".
A lyoni menedzserképző főiskolán (EMLYON) a politikus engedélye
és tudta nélkül készült felvétel - amelyet péntek este sugárzott a
TMC kereskedelmi tévécsatorna Quotidien című műsora - szombaton
hatalmas politikai vihart kavart Franciaországban.
"Nicolas Sarkozy időnként ellenőrizte azok mobiltelefonjait,
akik részt vettek a kormányülésen. Lehallgatta azokat, leszívta a
maileket, az SMS-eket, és ellenőrizte, hogy miket beszélnek a
miniszterek" - mondta a diákoknak Laurent Wauquiez, aki maga is
tagja volt Nicolas Sarkozy kormányának (2007-2012).
A jobbközép Köztársaságiak decemberben megválasztott új elnöke a
jelenlegi államfőt sem kímélte.
"Ha objektíve nézzük, a csillagok együttállása eléggé
hihetetlenül jól jött ki (Macronnak). Mármint hogy Fillon megnyerte
az előválasztást, aztán meg összeomlott. Biztos vagyok abban, hogy
(Macron) szervezte meg, és úgy gondolom, hogy nagyban hozzájárult a
(Fillont) lejárató csoport felállításához" - fogalmazott a
jobboldali pártelnök.
Wauquiez korábbi párttársáról, Gérald Darmanin költségvetési
miniszterről is beszélt, aki ellen egy állítólagos 2009-es eset
miatt nemi erőszak vádjával feljelentést tett egy nő.
"Nagyon jól tudja, mit tett, nagyon jól tudja, mi fog történni.
Repülni fog" - mondta a felvételen a pártelnök.
A költségvetési miniszter ellen péntek este bizonyíték hiányában
megszüntette a nyomozást a párizsi ügyészség, a kormány pedig
támogatásáról biztosította őt.
Benjamin Griveaux kormányszóvivő a Twitteren úgy reagált a a
felvételen elhangzottakra, hogy azok "rágalmazások, sértegetések,
vulgáris. Az oktatás sajátos koncepciója. Az EMLYON diákjai ennél
jobbat érdemelnek".
Christophe Castaner, a kormánypárt, a Köztársaság Lendületben
(LREM) vezetője szerint pedig végre egyértelművé vált Laurent
Wauquiez "igazi természete".
"Wauquiez igazi természete megvetni az újságírókat, Nicolas
Sarkozyt vagy Angela Merkelt, és arról is meg van győződve, hogy
Macron is őt másolja!" - írta a pártvezető.
"Mi nem lejárató hadjáratot folytattunk, mi csak kampányoltunk
(az elnökválasztáson)" - mondta szombaton Aurore Bergé, az LREM
szóvivője. "Mindez rávilágít arra, ki is Laurent Wauquiez. Mennyire
durva a véleménymanipulációban. Mindenki tudja, hogy miket mond,
aztán meg azt állítja, hogy ő olyat soha nem mondott, és számos
dologban hazudik. Most a közvélemény is láthatja, ki ő, és mik a
módszerei" - tette hozzá a szóvivő a France Info hírrádióban.
Laurent Wauquiez szombaton közleményben ítélte el, hogy a diákok
előtt tartott előadását "törvénytelen módon rögzítették", és jogi
következményeket helyezett kilátásba.
A Köztársaságiak részéről egyetlen politikus sem kívánta
kommentálni a pártelnök szavait, a France2 közszolgálati televízió
híradójának tudósítása szerint viszont a jobboldalon mindenki
elismeri, hogy leginkább a Nicolas Sarkozyról mondottak nagyon
kínosak, s várhatóan tovább mélyítik a legnagyobb ellenzéki párton
belüli törésvonalakat.
A francia hírügynökség megkeresésére a volt államfő környezete
határozottan cáfolta "ezt a groteszk lehallgatási sztorit". Laurent
Wauquiez elnézést kért Nicolas Sarkozytől, aki "azt tudomásul vette".
A Köztársaságiak egyik meg nem nevezett tagja szerint a
pártelnök "Trumpot játszik", "túlságosan magabiztos", "felvállalja,
hogy nincs semmilyen meggyőződése".
"Sarkozy soha nem táplált illúziókat Wauquiez-val kapcsolatban.
Mindig azt mondta, hogy nem ismer határokat, és mindenre képes" -
mondta a volt államfőhöz közeli forrás a francia hírügynökségnek.