A létesítményhelyzet javítása és a szakembergárda bővítése a MASZ-elnök célja
Budapest, 2017. január 25., szerda (MTI) - Gyulai Miklós, a Magyar Atlétikai Szövetség (MASZ) szombaton harmadik ciklusára megválasztott elnöke szerint 2009 óta sok mindent sikerült megvalósítani terveiből, a sportág vezetése jó úton halad, ám vannak még problémák, mint például a fedettpályás létesítményhelyzet, illetve a szakembergárda szűkössége.
Az egykori kiváló sprinter az M4Sport Sportreggeli című
műsorában szerdán a pozitívumok között emelte ki, hogy a sportág
bázisa jelentősen bővült 2009 óta, amikor 1900 versenyző volt a
magyar atlétikában, míg jelenleg 5-6 ezer ez a szám. Az eredmények
szintén sokat javultak, hosszú idő után sikerült egymás után két
olimpián érmet nyerni, ráadásul Márton Anita révén női versenyző
állhatott Rióban dobogóra, s mostanra már nem csak a dobó szakág
képes eredményeket felmutatni nemzetközi szinten - emelte ki az
elnök.
A létesítményhelyzet terén jelentős fejlesztések valósultak meg
az utóbbi időben. Gyulai kiemelte, hogy az elmúlt négy évben három
komplett atlétikapálya épült, felújítottak ugró- és dobócentrumokat,
s Tatabányán fedett létesítményt is sikerült építeni, mely
elsősorban az ugrók edzéslehetőségeit segíti.
Ebben a témakörben ugyanakkor a sportvezető jelezte azt is, hogy
a Puskás Ferenc Stadion és környéke korábban hosszú évtizedeken át
volt a sportág magyarországi otthona, ez viszont már nincs így. Az
új Puskásban nem lesz atlétikapálya, amit Gyulaiék tudomásul vettek,
a MASZ-nak csak az a fontos, hogy valahol legyen új stadionja a
sportágnak. A fedett pályák hiánya viszont mostanra nagyon nehéz
helyzetet teremtett.
"Nagyon sok gyerek kezdett el atletizálni, s miután egyetlen
fedettpályás csarnokunk van, ma már egyszerűen nem férünk el benne"
- hangsúlyozta Gyulai Miklós, aki szerint, ha ezen nem sikerül
változtatni, akkor el fogják veszíteni a gyerekeket. - "A
legfontosabb feladat, hogy erre a problémára megoldást találjunk, s
elkezdjük az építkezést."
A magyar atlétika helyzetén Gyulai szerint sokat lendített a
kölyökatlétikai program oktatási rendszerbe kerülése, ugyanakkor
hangsúlyozta, hogy a sportág jellegéből adódóan minden más sport
szolgálatába állhat három mozgásformája, a futás, az ugrás és a
dobás alapjainak elsajátításával. A gyerekek képzéséhez nagy számban
megfelelő szakemberekre van szükség, de szerinte ebben jelenleg nem
állnak jól.
"Nagyon bízom abban, hogy a TF Mocsai Lajos vezetésével
visszaszerzi a régi presztízsét, a régi rendszerét, mert a
klasszikus testnevelőtanári képzés ma hiányzik a felsőoktatásból" -
jegyezte meg a MASZ-elnök. "Nálunk az a baj, hogy vannak jó edzőink,
csak kevesen vagyunk. Kell adni egy perspektívát, hogy
Magyarországon edzőként legyen értelme dolgozni. Ezért jó a Kiemelt
Edzői Program, s mi is csináltunk egy saját programot, melynek révén
20 szakembert tudunk támogatni, de ebben biztos, hogy előrébb kell
lépni" - tette hozzá.