A mélytengeri hidrotermális kürtőket használja keltetőként egy rájaféle
Washington, 2018. február 9., péntek (MTI) - A mélytengeri hidrotermális kürtők szomszédságában rakja le tojásait egy rájaféle, hogy az átlagosnál melegebb vizet kihasználva felgyorsítsa az egyébként négy vagy akár még több évig eltartó keltetési folyamatot - derült ki egy új tanulmányból, amely elsőként szolgál bizonyítékkal arra, hogy egy tengeri teremtmény vulkanikus hővel kelteti a tojásait.
A valódi rájafélék közé tartozó Bathyraja spinosissima faj
tojástokkal körülvett ivadékai leginkább egy méretes raviolira
hasonlítanak, amelyet mind a négy sarkán apró nyúlványok zárnak le.
A már kiürült tojástokokat, amelyeket gyakran partra sodor a víz, a
"sellők pénztárcájaként" is szokták emlegetni.
Az ivadékok éveket töltenek a vízáteresztő kollagénburokban:
legkevesebb 1500 napot, ha a körülöttük lévő víz átlaghőmérséklete
2,7 Celsius-fok - írja a LiveScience című ismeretterjesztő hírportál.
Azért, hogy jobban megismerjék a több mint 3000 méteres
mélységben élő rájafaj és környezetének kapcsolatát, a kutatók egy
hidrotermális kürtőkben gazdag területet vizsgáltak át a
Csendes-óceán Galápagos-szigetekhez közel eső részén. A
hidrotermális kürtők leggyakrabban az óceáni hátságok közelében, az
óceánok fenekén alakulnak ki, amikor a repedésekben a forró magma
felhevíti a vizet, amely aztán a magas hőmérsékleten sok ásványi
anyagot old ki.
A kutatást vezető Pelayo Salinas de León, az ecuadori Charles
Darwin Alapítvány ökológusa és kollégái egy távirányítású járművel
térképezték fel a területet, ahol ráját ugyan nem, de összesen 157
tojástokot találtak, amelyek többsége - 58 százaléka - pontosan 20
méterre helyezkedett el a legforróbb kürtőktől. A Nature című
tudományos folyóirat internetes kiadásában közölt tanulmány szerint
az ilyen területeken tapasztalható melegebb - az egyik területen
például 4,5 Celsius-fokos - víz felgyorsíthatja a keltetési időt.
A valódi rájafélék a porcos halak osztályába tartoznak, amelyek
a túlhalászat elsődleges áldozataivá váltak az utóbbi évtizedekben.
Az ide tartozó fajok immár nagyjából 25 százalékát fenyegeti a
kihalás. A mélytengeri környezetben élő fajok különösen
veszélyeztetett helyzetben vannak, mivel általában lassabban
fejlődnek és később válnak ivaréretté, ami jelentősen megnehezíti a
regenerálódást a megtizedelt populációk számára.
A kutatók szerint a szárazföldi állatoktól korántsem idegen,
hogy a környezetükben lévő vulkanikus tevékenységet kihasználva
"begyújtanak a tojásaik alá". Az állati fosszíliák tanúsága szerint
a kréta földtörténeti korban élő szauropoda dinoszauruszok egy része
a vulkáni tevékenység révén felmelegedett földbe ásta el a tojásait.
A ma élő tongai ásótyúk (Megapodius pritchardii) ugyancsak a
vulkánok által felmelegített talajba készít fészket magának. Soha
ezelőtt nem találtak azonban még arra utaló bizonyítékot, hogy egy
tengeri teremtmény vulkanikus hővel kelteti a tojásait.
A kutatók szerint ezen mélytengeri teremtmények szaporodási
szokásainak és természetes élőhelyeinek jobb megismerése
kulcsfontosságú ahhoz, hogy hatékony stratégiákat dolgozhassanak ki
megóvásukra.