A német kormány a gazdasági fellendülés folytatódására számít

    Berlin, 2017. január 25., szerda (MTI) - A német kormány a gazdasági fellendülés folytatódására számít, szerdán megjelent előrejelzése szerint az Európai Unió legnagyobb gazdasága 1,4 százalékkal növekedhet idén.
hirdetés
    A hazai össztermék (GDP) növekedési üteme jórészt a naptárhatás, a sok munkaszüneti nap miatt lassul a tavalyi 1,9 százalékhoz képest - emelte ki Sigmar Gabriel alkancellár, gazdasági miniszter berlini tájékoztatóján.

    A német gazdaság "nagyon jó állapotban van", növekedése pedig nemcsak kevesek, hanem mindenkinek a hasznára válik - húzta alá a szociáldemokrata párt (SPD) politikusa, rámutatva, hogy a munkavállalók a bruttó keresetek 2,5 százalékos - a tavalyival megegyező mértékű - növekedése révén az idén átlagosan több mint 2000 euróval (mintegy 620 ezer forint) többet vihetnek haza, mint a törvényhozási ciklus kezdetén, 2013-ban.

    A gazdaságot egyre inkább a lakossági fogyasztás élénkíti, de az export szerepe is jelentős marad, a kivitel az idén 2,8 százalékkal növekedhet, a tavalyi 2,5 százalék után. Az import még dinamikusabban bővül, a tavalyi 3,4 százalék után 3,8 százalékkal növekedik.

    A tartós fellendülésnek köszönhetően idén további 320 ezer ember jut munkához, a foglalkoztatottak száma így újabb történelmi csúcsra, 43,5 millióra emelkedik, ami 1,5 milliós növekedés 2013-hoz képest. Eközben a munkanélküliség újabb mélypontra, 6 százalékra süllyed a tavalyi 6,1 százalékról - mondta a miniszter.

    "A bezárkózás tévút, és mindenkinek árt a világszerte tapasztalható vonzódás a protekcionizmushoz, amely a Brexitről (a brit uniós tagság megszüntetéséről) tartott népszavazás eredményéből és az új amerikai elnök kijelentéseiből is kitűnik" - hangoztatta Sigmar Gabriel, aki rövidesen külügyminiszterként folytatja politikai pályafutását, és távozik az SPD elnöki tisztségéből, átadva helyét az Európai Parlament volt elnökének, Martin Schulznak.

    Németországnak a világgazdaságba mélyen beágyazott gazdasági szerkezete révén alapvető érdeke a piacok nyitottsága és a kereskedelem szabadsága - tette hozzá Sigmar Gabriel, aki szerint hazájának öntudatosan és kezdeményező hozzáállással kell viszonyulnia a változásokhoz.

    "Semmi okunk arra, hogy félelemmel, pánikkal vagy megalázkodással reagáljunk" - húzta alá a német gazdasági miniszter. Kifejtette, hogy Németország megindulhat azon területek felé, amelyekről az Egyesült Államok visszahúzódik, ha valóban a bezárkózást, az importvámok és a szabadkereskedelmi egyezmények felmondásának útját választja. Mint mondta, a német gazdaságnak jeleznie kell Kínának, Indiának és más nagy ázsiai gazdaságoknak, hogy Németország ellenzi a elzárkózást, és méltányos kereskedelmi partneri kapcsolatokat ajánl.