Alaptörvény - Kósa: lelkiismereti kérdés a szavazás
Budapest, 2016. november 7., hétfő (MTI) - A Fidesz frakcióvezetője lelkiismereti kérdésnek nevezte az alaptörvény hetedik módosításának megszavazását.
Kósa Lajos az M1 aktuális csatorna hétfő reggeli műsorában
feltette a kérdést: ki akar olyan helyzetbe kerülni, hogy azt
lehessen rá mondani, amikor bajban vagyunk, nem lehet rá számítani?
"Milyen képviselő, milyen ember" az, akire az ország védelmében nem
lehet számítani? - fogalmazott.
A fideszes politikus utalt Vona Gábornak, a Jobbik elnökének
korábbi nyilatkozatára, amelyben azt mondta: aki nem vesz részt az
alaptörvény-módosításban, az "hazaáruló". Kósa Lajos ezen felül
"minimum ízléstelennek" nevezte összekötni a módosítást a
letelepedési kötvényekkel, mondván, hogy a két dolognak semmi köze
egymáshoz. Hozzátette: a Miniszterelnökséget vezető miniszter már
májusban bejelentette, hogy felülvizsgálják a letelepedési kötvények
ügyét, mert az ország finanszírozásához már nincs szükség rájuk.
Kérdésre válaszolva Kósa Lajos közölte: bízik abban, hogy az
alkotmánymódosításnak meglesz a szükséges parlamenti többsége.
A Kossuth Rádió 180 perc című műsorában a frakcióvezető azt
mondta: a törvényalkotási bizottság elé a frakciókkal történt
egyeztetés alapján már egy nagyon átgondolt szöveggel került az
alaptörvény-módosítási javaslat. A szöveget még az LMP is
elfogadhatónak nevezte, nekik politikai problémáik vannak - tette
hozzá.