Artista Bál lesz a Fővárosi Nagycirkuszban

    Budapest, 2018. február 11., vasárnap (MTI) - A régi hagyományokat felelevenítve sok év kihagyás után Artista Bált rendez a Magyar Cirkuszigazgatók Egyesülete és az Artistaművészek és Cirkuszi Dolgozók Szakszervezete hétfőn, a Fővárosi Nagycirkuszban.
hirdetés
    "Jövőt építeni csak a múlt tiszteletével lehetséges. A cirkuszművészet megújítása során a hagyományok tisztelete és felelevenítése a feladatunk, s egyébiránt bálozni, találkozni, farsang idején összejönni jó, szép hagyománya volt hajdan az artista közösségnek" - fejtette ki Fekete Péter, a Fővárosi Nagycirkusz igazgatója az MTI-nek.

    Mint mondta, az artistatársadalom összetartó, egymást segítő közösség, régen az utazó cirkuszok a szezonra indulás előtt szívesen találkoztak, ünnepeltek együtt.

    Utoljára az 1990-es évek elején rendeztek Artista Bált, és bár 2008-ban tettek egy kísérletet külső helyszínen a hagyomány felélesztésére, ez nem járt sikerrel.

    "A farsang jegyében minden év februárjában meg fogjuk rendezni ezt a találkozót. Olyan cirkuszról álmodunk, mely találkozóhelye, otthona valamennyi magyar artistának" - mondta az igazgató.

    Fekete Péter kiemelte: Magyarország épített kőcirkuszával kivételes helyzetben van Európa közepén, így ezt a lehetőséget a lehető legjobban kell kihasználni. "A közönség számára egész évben nyitva tartó művészeti intézmény, az emberi erővel megvalósítható csoda háza, a szakma számára pedig találkozóhely, a hagyományok és megújulások szakmai színtere" - tette hozzá.

    Az Artista Bálra meghívást kaptak az artistatársadalom tagjai, cirkuszművészek, légtornászok, bohócok, cirkuszigazgatók és családjaik, valamint velük ünnepelnek a Fővárosi Nagycirkusz Győztesek Karneválja műsorának szereplői is: a kínai lábzsonglőr lányok, a lett galambidomár Andrejs Fjodorovs vagy a nemrég díjat nyert Stanislav Vysotsky zsonglőr is - fejtette ki az igazgató.

    Az eseményen köszöntőt mond Fehér Anna Jászai Mari-díjas színművész, Kabai Alex, a Lúdas Matyi című, hamarosan újra műsorra kerülő darab címszereplője pedig dalegyveleggel kedveskedik a bálozóknak. Az esemény díszvendége a Monte Carlo-i Aranybohóc-díjas artistapár, ifj. Richter József és felesége Marylo lesz.