Az amerikai kormányzat kongói kormánytagok ellen léptetett életbe szankciókat

    Washington, 2016. december 12., hétfő (MTI) - Az amerikai kormányzat hétfőn kongói kormánytagokat sújtott szankciókkal.
hirdetés
    A döntés a Kongói Demokratikus Köztársaság (az egykori Zaire) két miniszterét érinti: Evariste Boshab belügyminisztert, a hírszerzés vezetőjét és Kalev Mutondót, a pénzügyi tárca irányítóját. Mindkettejüket az ellenzék zaklatásával, a választási folyamat akadályozásával és erőszak alkalmazásával vádolják. A 2001 óta hatalmon lévő Joseph Kabila elnök megbízatása ugyanis nyolc nap múlva jár le, s az afrikai országban választások lesznek.

    Washington az idén már más kongói politikusokat és vezető személyiségeket is "feketelistára" tett: köztük a kongói hadsereg három felelős vezetőjét. Jelenleg összesen hét kongói vezető szerepel az amerikai szankciós listán, s ez azt jelenti, hogy egyikük sem léphet az Egyesült Államok területére és külföldi bankszámláikat zárolják. Szinte egyidőben az amerikai intézkedéssel, az Európai Unió is hasonló döntést hozott az említett politikusokkal kapcsolatban.

    A szankciókkal sújtott politikusok Kabila elnök közeli munkatársainak számítanak, s őket teszik felelőssé a szeptemberben a kongói fővárosban, Kinshasában történt véres erőszak miatt. Akkor ugyanis a fővárosban Kabila-ellenes tüntetés volt, amelyet erőszakkal vertek le. Az összecsapásnak mintegy ötven halálos áldozata volt. Sajtóinformációk annak tulajdonítják a véres erőszakkal járó fellépést az ellenzékiek ellen, hogy Kabila elnöknek nem akaródzik távozni a hatalomból. A szankcókat életbe léptető amerikai pénzügyminisztérium közleménye szerint Evariste Boshab belügyminiszter pénzt ajánlott a parlament tagjainak szavazataikért cserében, s állítólag azt mondta felelős posztokon lévő embereknek, hogy távozzanak, amennyiben az ellenzéket támogatják.

    Az Európai Unió egyébként szélesebb körű - több embert érintő - szankciókat hozott, mint az Egyesült Államok kormányzata.