Az LMP a közmunkások bérének emelését sürgeti
Megjegyzés: anyagunk 4. bekezdésében helyesen: Hadházy Ákos, az LMP másik társelnöke egy 2013. december 22-i esetről számolt be, amelyben a somogyi Széchenyi Zsigmond Mezőgazdasági Szakközépiskola akkori igazgatója, 40-40 ezer forint értékben ajándékozott vadhúst Sim
Budapest, 2016. december 22., csütörtök (MTI) - Az LMP felszólította a kormányt, hogy stadionépítés helyett a közmunkások bérének növelésére fordítsa azt a 40 milliárd forintot, amelyet a közelmúltban a foglalkoztatási alapból vontak el sportcélú fejlesztésekre.
Szél Bernadett, az ellenzéki párt társelnöke csütörtökön,
Budapesten tartott sajtótájékoztatón úgy fogalmazott, a Fidesz az
elmúlt hat évben olyan országot épített, amelyben a munkának nem
maradt becsülete, emellett 200 ezer közmunkásnak semmilyen esélyt
nem biztosítanak kitörni a nyomorból.
Kiemelte, miközben a kabinet "arról hazudozik, hogy véget ért az
alacsony bérek korszaka", a közmunkások jövőre is havi nettó 53 ezer
forintot keresnek majd. Az LMP ezért ismét felszólítja a kormányt,
tegye adómentessé a minimálbért, amelynél senki, még a közmunkások
se kereshessenek kevesebbet - fejtette ki Szél Bernadett.
Hadházy Ákos, az LMP másik társelnöke egy 2013. december 22-i
esetről számolt be, amelyben a somogyi Széchenyi Zsigmond
Mezőgazdasági Szakközépiskola akkori igazgatója, 40-40 ezer forint
értékben ajándékozott vadhúst Simon Attila Istvánnak, aki akkor a
Földművelésügyi Minisztérium közigazgatási államtitkára volt,
valamint titkárságvezetőjének.
Az ellenzéki politikus felháborítónak nevezte, hogy egy havonta
8-900 ezer forintot kereső államtitkár "éléskamraként használ" egy
oktatási intézményt, miközben például a közmunkásoknak az említett
ajándék értékénél alig nagyobb összegből kell biztosítaniuk teljes
havi megélhetésüket.