Balog: 2018-ban 97 milliárddal több jut oktatásra
Megjegyzés: A 2. bekezdést az Emmi sajtóosztálya a rendezvényen elhangzottakhoz képest pontosította. A 2. bekezdés helyesen: Balog Zoltán kitért arra is: egyházi iskolába 208 ezer tanuló jár, az állami iskolákban 270 ezren tanulnak hittant, fakultatív hittanra pedig 327 ezren járnak.
Esztergom, 2017. május 25., csütörtök (MTI) - A magyar gazdaság állapota lehetővé teszi, hogy plusz források jussanak az oktatásra és az egészségügyre. A 2018-as költségvetésben 97 milliárd forinttal több pénz van oktatásra, mint az idén - mondta az emberi erőforrások minisztere csütörtökön Esztergomban, ahol az Esztergom-Budapesti Főegyházmegye köznevelési intézményeinek dolgozói tartottak konferenciát.
Balog Zoltán kitért arra is, hogy katolikus iskolába 220 ezer
tanuló jár, az állami iskolákban 327 ezren tanulnak hittant,
fakultatív hittanra pedig 368 ezren járnak.
Az első osztályban minden második gyerek tanul hittant, a nem
vallásos szülők is bizalommal fordulnak az egyház felé - mondta. "A
magyar társadalomnak egy jelentős része úgy gondolja, hogy kaphat
valamit az egyháztól, és erre a kérésre jól válaszolni nagy kihívás"
- hangsúlyozta a miniszter a konferencia csaknem hétszáz résztvevője
előtt.
Balog Zoltán elmondta, 2016 végén 54 milliárd forintos program
indult az egyházi oktatás fejlesztésére, valamint a kormány 2
milliárd forinttal támogatta az egyházi iskolákban használható
tankönyvek kidolgozását.
A miniszter kijelentette, "tudatosan utasítsuk vissza azt a
vádat", hogy az egyházi iskolarendszer elitképző és nem törődik a
szegényekkel, miközben a hátrányos helyzetű tanulóinak száma
körülbelül megegyezik az állami iskolarendszerével.
Balog Zoltán emlékeztetett arra, hogy még államtitkárként Erdő
Péter bíborossal közösen alapították a keresztény roma
szakkollégiumi hálózatot. Ma az egyházak fenntartásában több
városban, összesen csaknem 300 fiatal teljes ingyenességgel lakik,
étkezik és szellemi segítséget kap hátrányainak leküzdéséhez.
A szakkollégiumi hálózat eredménye is hozzájárult ahhoz, hogy az
elmúlt 2-3 évben megduplázódott az egyetemre járó roma fiatalok
száma - mondta a miniszter, majd kijelentette: "nekünk az az
érdekünk, hogy ebben az országban olyan roma középosztály legyen",
amely az együttműködésben érdekelt, nem a konfrontációban.
Erdő Péter bíboros köszöntőjében kiemelte, a katolikus oktatási
intézmények dolgozói a legnagyobb iskolarendszer tagjai. Hozzátette:
ma világszerte csaknem 60 millióan járnak a katolikus
iskolarendszerbe, aminek Európában némileg csökken a látogatottsága.
"Európában tíz év alatt 144 iskolával lett kevesebb. Ha
belegondolok, hogy az elmúlt tíz évben hazánkban hány katolikus
iskola nyílt, akkor azt kell mondanom, hogy a veszteség európai
szinten háromszor akkora lett volna Magyarország nélkül" - mondta a
bíboros.
A konferencián előadást tartott Luis Antonio Tagle bíboros,
Manila érseke, aki 2012 óta a Katolikus Nevelés Kongregációja tagja,
valamint részt vett Soltész Miklós, az Emberi Erőforrások
Minisztériumának egyházi, nemzetiségi és civil társadalmi
kapcsolatokért felelős államtitkára.
A konferenciát az Esztergom-Budapesti Főegyházmegye Katolikus
Iskolai Főhatósága rendezte. A szervezet a főegyházmegye tizenöt
közoktatási intézményének huszonöt tagintézményét tartja fenn. Ezek
közül 5 óvoda, 12 általános iskola, 4 gimnázium, egy kollégium és
egy sajátos nevelési igényű gyermekek és fiatalok általános- és
szakközépiskolája.
A főegyházmegye oktatási intézményeibe csaknem hatezer gyermek
jár, ez a magyarországi katolikus közoktatási intézményekben tanulók
mintegy 5 százaléka.
Előzmény/folytatás
Balog: 2018-ban 97 milliárddal több jut oktatásra
2017. május 25.
Esztergom, 2017. május 25., csütörtök (MTI) - A magyar gazdaság állapota lehetővé teszi, hogy plusz források jussanak az oktatásra és az egészségügyre. A 2018-as költségvetésben 97 milliárd fo...
PONTOSÍTÁS - Balog: 2018-ban 97 milliárddal több jut oktatásra
2017. május 25.
Budapest, 2017. május 25., csütörtök (MTI) - Felhívjuk felhasználóink figyelmét, hogy a 12:55 órakor kiadott, Balog: 2018-ban 97 milliárddal több jut oktatásra című anyagunk és az ahhoz tarto...