Bemutatták a Pallas Athéné Könyvkiadó első kötetét
Budapest, 2018. február 16., péntek (MTI) - Bemutatták a Pallas Athéné Könyvkiadó első kötetét, Boyé Lafayette De Mente A kínai észjárás - a hagyományos kínai gondolkodásmód és kortárs kultúrára gyakorolt hatásai című könyvét pénteken Budapesten.
A Pallas Athéné Könyvkiadó 2017 szeptemberében jött létre azzal
a céllal, hogy olvasói széleskörű és alkalmazható közgazdaságtani,
pénzügyi és menedzsment ismeretekre tegyenek szert, mindemellett a
világban zajló aktuális geopolitikai kérdésekre is választ kapjanak
- mondta el a kötet bemutatóján a Pallas Athéné Geopolitikai
Alapítvány kuratóriumi elnöke.
Csizmadia Norbert hozzátette: a kiadó ezt a célt szem előtt
tartva a közgazdaságtan, a pénzügy, a geopolitika, a menedzsment
területén született legfrissebb nemzetközi bestseller könyvek magyar
nyelvű kiadását végzi majd.
Mint kiemelte, az amerikai Boyé Lafayette De Mente kötete
egyfajta iránytűt ad a kínai gondolkodásmódhoz. A kibontakozó "új
világrend" várhatóan a kelet felemelkedését hozza majd, ezért
különösen fontos megérteni a kínaiak gondolkodását, kultúráját -
figyelmeztetett, hozzátéve: a most megjelent kötet egyszerre szól a
közgazdaságtan, a geopolitika és a kultúra iránt érdeklődőknek.
Csizmadia Norbert elárulta, hogy a 214 oldalas könyv egy
trilógia első része, még idén megjelennek ugyanis Boyé Lafayette De
Mente japán, majd koreai gondolkodást bemutató munkái.
Rohonyi András, a könyv fordítója elmondta, hogy a szerző nagyon
szépen foglalja össze a kínai kultúra jellegzetes vonásait.
Li Csen, az Egy Övezet Egy Út európai szervezetének (EUBOR)
elnöke emlékeztetett arra, hogy Boyé Lafayette De Mente munkáját a
kínai újév első napján mutatta be a kiadó.
Horváth Levente, a Magyar Nemzeti Bank főosztályvezetője,
Magyarország korábbi sanghaji főkonzulja arról beszélt, hogy
magyarként először sokkoló lehet megérkezni Kínába, már csak a
teljesen eltérő léptékek miatt is. Érdemes azonban mélyebben
megismerni a kínai kultúrát, a gasztronómiát vagy akár a nyelvet is,
amelyben rengeteg a játékosság.