Brexit - Theresa May: nehéz folyamat lesz a kilépés, de közös érdek a siker
London, 2017. szeptember 22., péntek (MTI) - Theresa May brit miniszterelnök szerint óhatatlanul nehéz folyamat lesz a Brexit, vagyis az Egyesült Királyság kilépése az Európai Unióból, mindenkinek közös érdeke azonban, hogy a kilépésről folyó tárgyalások sikerre vezessenek.
May péntek délután Firenzében mond beszédet kormányának
célkitűzéseiről a Brexit utáni időszakra. A beszédből a Downing
Street - a miniszterelnöki hivatal - péntek hajnalban előzetesen
közzétett néhány részletet.
Egybehangzó vélemények szerint a brit kormányfő az Európa-szerte
feszült figyelemmel várt beszéddel igyekszik friss lendületet adni a
Brexit feltételeiről Brüsszellel folyó, meglehetősen vontatottan
haladó tárgyalásoknak, elsősorban abban a reményben, hogy a
közeljövőben lehetővé válhat a tárgyalási folyamat második
szakaszának elkezdése Nagy-Britannia és az Európai Unió jövőbeni
kereskedelmi kapcsolatairól.
A londoni kormányfői hivatal által előzetesen ismertetett
részletek szerint Theresa May kijelenti: mindkét félnek érdekében
áll, hogy a kilépési tárgyalások sikeres megállapodással záruljanak.
Ha ezt sikerül elérni, akkor az európai történelem e fejezete nem
egy kapcsolat végeként, hanem egy partneri viszony kezdeteként írja
majd le a most zajló folyamatokat - fogalmaz pénteki firenzei
beszédében a brit kormányfő.
Hozzáteszi: meggyőződése szerint derűlátásra ad okot az a jövő,
amely az Egyesült Királyság és az Európai Unió számára e folyamatok
végén kialakítható.
A Downing Street előzetes ismertetése szerint a brit
miniszterelnök tervet terjeszt elő arra is, hogy a brit EU-tagság
megszűnését kövesse egy "időben korlátozott" átmeneti időszak, amely
biztonságot nyújt az üzleti szektornak és az állampolgároknak
egyaránt.
Nem hivatalos brit sajtóértesülések szerint Nagy-Britannia az
EU-tagság megszűnésének időpontjától számítva két évig terjedő
átmeneti időszakról kötne megállapodást az Európai Unióval.
Ezt a brit üzleti szektor a Brexit-folyamat elindulása óta
követeli a kormánytól, tartva attól, hogy az EU-tagság átmeneti
időszak - és esetleg megállapodás - nélküli megszűnése súlyos
károkat okozó sokkhatásként érné a brit gazdaságot.
A Downing Street előzetes ismertetése nem tesz említést arról,
hogy firenzei beszédében Theresa May tesz-e konkrét felajánlást az
EU-val szembeni brit pénzügyi kötelezettségek rendezésére.
A Financial Times a héten közölte: bennfentes forrásai szerint a
kormányfő 20 milliárd eurós végső EU-költségvetési befizetés
felajánlását tervezi, abban a reményben, hogy ezzel London
kitöltheti a brit kilépés által az uniós költségvetésben keletkező
kezdeti bevételi űrt, egyben rendezheti az EU által
Nagy-Britanniával szemben támasztott pénzügyi követeléseket.
London szabadkereskedelmi megállapodást szeretne kötni az
EU-val, és eredetileg már a kilépési tárgyalások első fázisában
tárgyalni kívánt erről. Brüsszel azonban ragaszkodik ahhoz, hogy
előbb a kilépés pénzügyi feltételeinek rendezéséről folyó
tárgyalásokon kell érdemi haladást elérni, és a Brexit utáni
kereskedelmi kapcsolatokról szóló tárgyalások csak ezután
kezdődhetnek.
A Downing Street szóvivője a 20 milliárd eurós befizetési
felajánlásról szóló értesülést "találgatásnak" minősítette.
A kilépési tárgyalások újabb, negyedik fordulója hétfőn kezdődik
Brüsszelben, egy héttel később az eredetileg kitűzött időpontnál.
Brit sajtóértesülések szerint a halasztást London kérte, hogy
Theresa May az újabb forduló előtt elmondhassa beszédét.