BTF - Az MNG Baselitz-kiállításával nyílt meg a Budapesti Tavaszi Fesztivál

    Budapest, 2017. március 31., péntek (MTI) - A kortárs német képzőművészet egyik legismertebb alkotója, Georg Baselitz kiállításával nyílt meg pénteken a Magyar Nemzeti Galériában a 37. Budapesti Tavaszi Fesztivál (BTF), amely április 23-ig 40 helyszínen több mint 150 koncerttel, kiállítással, színházi és táncelőadással várja a közönséget.
hirdetés
    A BTF képes az új izgalmát ötvözni a megbízható minőséggel - hangsúlyozta a fesztivál megnyitóján az emberi erőforrások minisztere.

    Balog Zoltán hozzátette: a programsorozat sikerét szépen mutatja, hogy a fesztivál idejére jó előre betelnek a budapesti hotelszobák, elkelnek a jegyek. Ez is igazolja, hogy érdemes volt a fesztivált a korábbi két és félről három és fél hetesre hosszabbítani - jegyezte meg.

    Balog Zoltán felhívta a figyelmet arra, hogy a kormány és a főváros között sikerült újabb hároméves megállapodást kötni a fesztivál finanszírozására, így a magyar állam idén is 1,35 milliárd forinttal támogatja a BTF megrendezését.

    Nehéz lenne felsorolni azokat a művészeket, akik pályájuk elején felléptek a fesztiválon, ma pedig már valódi sztárnak számítanak - emlékeztetett a miniszter. Mint hozzátette, Georg Baselitz nem ilyen, a pályája elején járó alkotó, a német mester már régóta állócsillag a nemzetközi képzőművészet egén.

    Tarlós István főpolgármester hangsúlyozta: Balog Zoltán minisztersége óta a BTF "más dimenzióba lépett", a fesztivál sikere pedig mutatja, hogy a kormány és Budapest vezetése tud jól együttműködni. Mint elmondta, a fesztivál programjaiban a főváros szinte minden fontos kulturális intézménye részt vesz, de a BTF három és fél hete alatt számos köztéri program is várja a budapestieket és a látogatókat.

    A főpolgármester elmondása szerint a fesztivál 2017-es programjának fókuszában áll Liszt Ferenc és az 50 éve elhunyt Kodály Zoltán életműve, sok programot ihletett a 150 éve megkötött kiegyezés, és idén kiemelt figyelem jut a koreai kultúrára is. Számos színház a BTF heteire időzíti bemutatóit, miközben műteremtúrák, városi séták mutatják meg Budapest gazdag kultúráját, építészeti örökségét - emelte ki a városvezető.

    Tarlós István beszámolója szerint az elmúlt három évben még tovább emelkedett a BTF népszerűsége: idén a közönség 30-40 százaléka már külföldi, ami jelentős turisztikai bevételeket generál - közölte.

    Káel Csaba, a Müpa vezérigazgatója, a fesztivált szervező operatív testület elnöke elmondta, hogy az elmúlt négy évben a Budapesti Fesztivál- és Turisztikai Központtal (BFTK), valamint a Magyar Turisztikai Ügynökséggel együttműködésben a BTF Budapest egyik márkajegyévé nőtte ki magát.

    Bán Teodóra, a BFTK vezetője, az operatív testület tagja hozzátette: a fesztivál mára nemcsak a hazai, de a nemzetközi sztárok számára is vonzó rendezvény, amely a feltörekvő tehetségek bemutatására is figyelmet fordít.

    Baán László, a Szépművészeti Múzeum - Magyar Nemzeti Galéria főigazgatója az intézmény szombattól július 2-ig látogatható Baselitz-kiállításáról szólt, kiemelve, hogy a nemzetközi kortárs képzőművészet egyik legfontosabb alkotója először mutatkozik be a régióban. Bódi Kinga és Alexander Tolnay, a tárlat kurátorai a klasszikus kortárs német képzőművészet harmadik nagy alkotójának rendeztek most kiállítást, amelynek megnyitására Georg Baselitz személyesen is Budapestre látogatott - mondta el a főigazgató.

    (FOTÓ)