Csökkenő forgalomban esett a BUX a héten
Budapest, 2017. szeptember 24., vasárnap (MTI) - Csökkenő forgalom mellett esett a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe, a BUX pénteken 38 178,63 ponton állt, ami az előző heti záróértékénél 147,30 ponttal, 0,38 százalékkal alacsonyabb.
A héten a részvénypiac forgalma 36,61 milliárd forint volt az
előző heti 46,75 milliárd forint után, a vezető részvények a Richter
kivételével gyengültek.
Az Equilor Befektetési Zrt. MTI-hez pénteken eljuttatott tőzsdei
elemzése szerint az elmúlt hét az enyhe negatív korrekció jegyében
telt a BÉT-en, az előző heti emelkedést követően már nem volt érdemi
vételi erő, egyes befektetők profitrealizálásba kezdtek és a
nemzetközi piacokon sem volt határozott irány.
A Mol a héten arról számolt be, hogy szerződésszegés miatt
választottbírósági eljárást indított a Dana Gas PJSC és a Crescent
Petroleum Company International Limited vállalattal szemben. A vita
tárgya, hogy a vállalatok megállapodást írtak alá Irak kurdisztáni
régiójának kormányával egy hosszú ideje tartó vita lezárásaként, a
megállapodást azonban a Mollal nem egyeztették megfelelően, és ezzel
megsértették a Mol szerződés által biztosított jogait. Az Equilor
elemzése szerint a hír nem hatott érdemben az olajtársaság
árfolyamára.
Ugyanakkor arra is felhívták a figyelmet, hogy a jövő héten
hétfőn forognak a tőzsdén utoljára az 1000 forint névértékű Mol
részvények, kedden már az új 125 forintos névértékű részvényekkel
lehet majd kereskedni, a piaci árfolyam hozzávetőleg a nyolcadára
esik majd, a részvénymennyiség pedig a mostani nyolcszorosára
emelkedik.
Az OTP piacán egész héten kisebb-nagyobb eladói nyomást lehetett
látni, amelyben szerepet játszott az is, hogy nőtt a decemberi
amerikai kamatemelés esélye.
A Richterről nem érkeztek piacmozgató hírek, a gyógyszergyártó
árfolyama szép lassan lépeget felfelé, ez a tendencia a következő
időszakban is folytatódhat.
A Magyar Telekom mozgásában sem voltak túlzott izgalmak, a
részvény árfolyama a 470-490 forintos tartományban mozoghat a
közeljövőben - írták.
A piacmozgató események közül példaként említették a Magyar
Nemzeti Bank Monetáris Tanácsának keddi kamatdöntő ülését, ahol a
várakozásoknak megfelelően 10 bázisponttal csökkentették az egynapos
jegybanki betét kamatát, és a vártnál nagyobb mértékben
csökkentették a három hónapos betéti állomány maximális állományát a
negyedik negyedévre vonatkozóan, 300 milliárd forintról 75 milliárd
forintra. A jövő évi inflációs prognózist - a külső környezet miatt
- lefelé módosították, így továbbra is laza monetáris politika
várható a jegybanktól.
Az amerikai jegybank szerepét betöltő Federal Reserve (Fed)
szerdai döntése nem okozott meglepetést, változatlanul maradt a
kamatszint, ugyanakkor valószínű, hogy decemberben sor kerülhet a
következő kamatemelésre az Egyesült Államokban.
A BÉT-en a blue chip részvények közül a héten egyedül a Richter
árfolyama emelkedett, 0,92 százalékkal, a hét utolsó napján 6791
forinton zárta a kereskedést, a részvények heti forgalma 6,74
milliárd forint volt.
A Mol árfolyama 0,33 százalékkal gyengült, pénteken 24 430
forinton fejezte be a kereskedést, a részvények forgalma meghaladta
az 5,58 milliárd forintot a héten.
A Magyar Telekom árfolyama 0,83 százalékkal csökkent, pénteken
479 forinton zárta a kereskedést, a részvények heti forgalma több
mint 1,78 milliárd forint volt.
Az OTP árfolyama egy hét alatt 1,26 százalékkal mérséklődött, a
hét utolsó napján 10 195 forinton zárta a kereskedést, heti forgalma
közel 18,95 milliárd forint volt.
A kis- és közepes részvények indexe, a BUMIX 3012,44 ponton zárt
pénteken, 14,32 ponttal, 0,48 százalékkal emelkedett az előző héthez
képest.