Csökkent a szaúdi olajexport és kitermelés márciusban
London, 2018. május 21., hétfő (MTI) - A szaúdi olajexport és olajtermelés is csökkent márciusban az előző hónaphoz képest - közölte a különböző nemzetközi energetikai szervezetek adatait összegző, 2001-ben létrehozott Joint Oil Data Initiative (JODI).
A szervezet adatai szerint az OPEC-tag Szaúd-Arábia olajkivitele
márciusban napi 7,122 millió hordóra mérséklődött a februári napi
7,251 millió hordóról. A szaúdi olajtermelés eközben a februári napi
9,935 millió hordóról napi 9,907 millió hordóra mérséklődött.
Éves szinten a szaúdi olajexport 1,5 százalékkal, az
olajtermelés pedig 0,1 százalékkal mérséklődött.
A szaúdi olajtermelési és exportadatok azért fontosak, mert az
ország az OPEC legnagyobb olajtermelője, az olajkartell pedig a
világ olajtermelésének csaknem harmadát adja.
Az ugyancsak OPEC-tag Irak olajexportja 0,4 százalékkal, napi
3,774 millió hordóra csökkent márciusban, amikor az olajtermelése
már a harmadik egymást követő hónapban napi 4,36 millió hordó
szinten stagnált.
Az iraki olajkivitel tavaly márciushoz képest 0,1 százalékkal,
az olajtermelése 4,6 százalékkal csökkent.
A JODI adatai szerint Venezuela márciusi olajtermelése napi
1,509 millió hordóra csökkent a februári napi 1,586 millió hordóról,
és jócskán elmaradt a tavaly márciusi napi 2,241 millió hordótól.
Az OPEC 14 tagja és tíz, a szervezeten kívüli nagy olajtermelő
ország arról állapodott meg, hogy a múlt évtől napi 1,8 millió
hordóval fogta vissza a globális olajkínálatot. A jelenlegi
elképzelések szerint ez a megállapodás az idei év végéig tart.
A döntés eredeti célja a globális olajtartalékok öt éves átlagra
csökkentése volt, amit mostanra nagyjából sikerült is elérni.
Az olajár a korlátozás bevezetése, 2017 eleje óta mintegy
negyven százalékkal emelkedett.
A JODI közlése szerint a megállapodáshoz nem csatlakozott
Egyesült Államok olajtermelés napi 10,425 millió hordóra nőtt a
februári napi 10,264 millió hordóról. Az idei márciusi amerikai
olajtermelés 14,1 százalékkal múlta felül az egy évvel korábbit.
A márciusi amerikai olajexport napi 1,664 millió hordóra nőtt a
februári 1,605 millió hordóról.