Csoóri Sándorról elnevezett, a népi kultúrát támogató programot indít a kormány
Karcag, 2017. június 24., szombat (MTI) - Csoóri Sándorról elnevezett, a népi kultúrát támogató programot indít a kormány, az idei és a jövő évi költségvetésben összesen 7,5 milliárd forintot szánnak erre a célra - jelentette be az emberi erőforrások minisztere szombaton Karcagon, a Múzeumok éjszakája programsorozat hivatalos megnyitóján.
Balog Zoltán a Györffy István Nagykun Múzeumban elmondta: a
programra az idei költségvetésből 2,5 milliárd forintot különítettek
el, a jövő éviből pedig 5 milliárd forintot fordítanak.
A teljes Kárpát-medencét lefedni igyekvő program célja a népi
kultúra erősítése elsősorban vidéken; az amatőr, félamatőr
együtteseket kívánják támogatni. A program kedvezményezettjei a
néptánc csoportok, népi zenekarok és énekesek, kórusok - ismertette
a miniszter.
Balog Zoltán azt mondta: szeretnék elérni, hogy minden
regisztrált, a Kárpát-medencében aktívan működő, népi kultúrával
foglalkozó együttes kapjon a támogatásból, amelyet például ruhák
beszerzésre, fellépések költségeinek fedezésére fordíthatnának.
Hozzátette: a támogatás meghívásos alapon történik majd, a népi
együtteseket képviselő szakmai szervezeteket fogják ezzel
kapcsolatban megkérdezni.
A tavaly elhunyt Csoóri Sándor a Nemzet Művésze címmel
kitüntetett, kétszeres Kossuth-díjas és kétszeres József
Attila-díjas magyar költő, esszéíró, prózaíró, politikus, a
Digitális Irodalmi Akadémia alapító tagja volt. A miniszter a
Múzeumok éjszakája programsorozatról szólva elmondta, hogy
országszerte 450 intézmény mintegy 2500 programmal várja a
látogatókat június 24-én, szombaton. A programsorozat idei
"fővárosa" Debrecen, kiemelt tematikája az értékőrzés - tette hozzá.
A fővárosban a programhelyszíneket az idén is egyetlen
karszalaggal lehet végiglátogatni, amely nem csak az intézményekbe
történő belépésre, de a BKV múzeumi buszjáratainak és az elektromos
kisautó körjáratoknak a használatára is jogosít.
Az eseményhez kapcsolódóan délután a Magyar Nemzeti Múzeumban
Für Anikó színművész, az esemény arca-szóvivője leplezi majd le és
mutatja be az érdeklődőknek az idei Múzeumok éjszakája alkalmából
meghirdetett Be a múzeumba! című pályázat zsűri-díjas használati
tárgyát, ezt követően pedig a Néprajzi Múzeumban lebbentik fel a
fátylat a pályázat közönségdíjas tárgyáról.
Június 24-én Budapesten tizenötödik, vidéken pedig tizenharmadik
alkalommal rendezik meg a Múzeumok éjszakáját, amelyet minden évben
a leghosszabb naphoz, Szent Iván napjához közel eső szombaton
tartanak meg.
(FOTÓ)