Demokrata - Kásler: nem lehet félrelökni egy nemzetet, amely tisztában van a múltjával és az eredetével
Budapest, 2018. május 23., szerda (MTI) - Létre kellene hozni egy új intézményt a magyar eredettörténet kutatására az emberi erőforrások minisztere szerint. Kásler Miklós a Demokrata szerdai számban megjelent interjúban úgy fogalmazott: "egy nemzetet, amely tisztában van a múltjával és az eredetével, nem lehet félrelökni".
Ismertette: a miniszterelnök arra kérte fel, hogy őrizze meg,
sőt gazdagítsa "azt a kincsestárat, amit emberi értékeknek nevezünk,
és amelynek szerves részét képezik a magyarság kulturális értékei
is".
Nemcsak fenntartani és megőrizni igyekszik a magyar kultúrát és
mentalitást, de szeretné megerősíteni, illetve a mindennapok szerves
részévé tenni a modern technika eszközeivel, a pedagógia
vívmányaival - mondta Kásler Miklós.
Közölte, a minisztérium működésében bizonyos hangsúlyeltolások
lesznek, részlegesen megváltoztnak majd a prioritások, igyekezni fog
még jobban egymáshoz illeszteni a határterületek mezsgyéit,
egyébként pedig "a klasszikus csapatmunkában" hisz. Szólt arról is,
hogy boldog lenne, ha konstruktív ellenzék tevékenykedne a
parlamentben.
Elmondta azt is, a családnak ad "abszolút prioritást", és úgy
kell alakítani az alapokat, hogy az ember méltó és örömteli életet
élhessen a családjában.
"A méltó élet nemcsak az anyagiakról, a támogatásokról szól,
hanem arról is, hogy a kormányzásnak mindent meg kell tennie annak
érdekében, hogy a kultúra, a sport értékei, lehetőségei
hozzáférhetők legyenek az ember számára, és gyakorolhassa is ezeket.
Szem előtt tartom, hogy minden, ami az emberrel, az emberi
értékekkel, az emberi élettel és annak minőségével kapcsolatos,
gondolok itt kultúrára, oktatásra, egészségre, nevelésre, összefügg
és együvé tartozik. Rendkívüli szerepe van ebben a sportnak is" -
tette hozzá.
Az egészségügyi rendszer átalakításáról szólva azt mondta,
előtérbe helyezi a keringési és daganatos betegségek megelőzését és
a korábbinál több figyelmet szentelne a mozgásszervi betegségekre
is. Kiemelte, ezen túl feltétlenül javítani kell a sürgősségi és az
alapellátást, például a családorvosok szakmai lehetőségeinek
bővítésével, műszerezettségük javításával. Előnyben részesítené a
csoportpraxisokat, amelyekben több családorvos, háziorvos ténykedik,
felosztva egymás között a feladatokat.
Úgy vélte, nagyobb jelentősége lenne így az elektronikus
egészségügyi szolgáltatási térnek. "Ide már eleve kórházi szintre
érkeznének az említett csoportoktól a vizsgálati eredmények, ahonnan
a háziorvosok profi szakmai segítséget és iránymutatásokat
kaphatnának. Időt, energiát takaríthatnánk meg ezzel" - tette hozzá.
Kásler Miklós kifejtette: "ezernyi ponton" ér össze a
családpolitika és a szociálpolitika területe. "Belenyúlna" a védőnők
ügyébe, például pontosan meg kell határozni a védőnők feladatait. Az
egyházaknak pedig nem parókiaszinten, hanem központilag kellene
kézben tartaniuk karitatív és segítő tevékenységüket, és azt, hogy
milyen feladatokat tudnak átvenni az államtól - mondta.
Az oktatással kapcsolatban közölte, legelső dolga lesz leülni a
terület szereplőivel, és meghallgatni őket, egyeztetni velük.
Jelezte: számít a Magyar Tudományos Akadémia támogatására, a többi
között a Nemzeti alaptanterv koordinálásában. Fontosnak nevezte a
pedagógusok - az orvosokéhoz hasonlóan vizsgával záruló -
továbbképzését, cserében - tette hozzá - meg kell adni végre az
orvosnak és a pedagógusnak is a lehetőséget arra, hogy anyagi
gondoktól mentesen élhessen.
Kásler Miklós szerint előtérbe kell helyezni a tömegsportot, a
labdarúgással kapcsolatban pedig kifejtette, még inkább szélesíteni
kell az utánpótlás-nevelés alapjait.