Díjazásukról is tájékoztatni kell a legtöbb pénzügyi közvetítőnek a fogyasztókat januártól
Budapest, 2016. december 22., csütörtök (MTI) - Január elsejétől változnak a pénzügyi szolgáltatást közvetítők tájékoztatási szabályai, a függő közvetítőknek, a többes kiemelt közvetítőknek és a többes ügynököknek közvetítői díjazásukról is be kell számolniuk a szolgáltatást igénybe vevő fogyasztóknak.
A nemzetgazdasági miniszter szerdán a Magyar Közlönyben
megjelent rendelete szerint a független közvetítőknek a pénzügyi
szolgáltatás közvetítése előtt tájékoztatniuk kell a fogyasztót
egyebek mellett arról, hogy többes kiemelt közvetítőként, többes
ügynökként a pénzügyi intézmény megbízásából járnak-e el, és fel
kell tüntetniük a pénzügyi intézmény vagy a pénzügyi intézmények
nevét, címét, felügyeleti hatóságát. Azt is közölni kell, ha
alkuszként, a pénzügyi szolgáltatást igénybe venni szándékozó
fogyasztó megbízásából járnak el.
A jogszabály szerint a pénzügyi intézménytől díjazásban
részesülő független közvetítő a fogyasztó kérésére tájékoztatást ad
arról, hogy mennyiben tér el egymástól a fogyasztónak kínált
hiteleket nyújtó pénzügyi intézmények által fizetendő díjazás
mértéke, vagy a pénzügyi szolgáltatási szerződés megkötésének
elősegítése során kielégítő mennyiségű, de legalább három
szolgáltató versengő szolgáltatásnak minősülő ajánlatát elemzi és
adja át a fogyasztónak.
Ezen kívül tájékoztatni kell a fogyasztót arról is, hogy a
közvetítő tevékenysége során okozott kárért a fogyasztó felé ki áll
helyt, alkuszként a fogyasztó által fizetendő közvetítői díjról
(vagy kiszámításának módjáról), és arról, hogy számít-e fel díjat a
fogyasztó számára más - pénzügyi szolgáltatás közvetítésének nem
minősülő - szolgáltatása ellenértékeként.
A függő közvetítő a pénzügyi szolgáltatás nyújtása előtt
tájékoztat egyebek mellett arról, hogy függő közvetítőként a megbízó
nevében és javára jár el, a megbízó érdekeit képviseli (a pénzügyi
intézmény nevének feltüntetésével), valamint közvetítői díjazásának
összegéről - áll a rendeletben.