Donald Trump: a hit az amerikai élet és szabadság középpontjában áll
Washington, 2018. február 8., csütörtök (MTI) - A hit az amerikai élet és szabadság középpontjában áll - hangsúlyozta Donald Trump amerikai elnök az idei Nemzeti Imareggelin csütörtökön Washingtonban.
A rendezvényt megnyitó beszédében az elnök hangsúlyozta:
Amerika a hívő emberek nemzete, és az országot erősíti az ima ereje.
"Ma hálát adunk Istennek, hogy amerikaiak vagyunk" -
fogalmazott Trump.
Az amerikai elnök beszédében szólt az Egyesült Államokat sújtó,
járvány méreteit öltő kábítószer-fogyasztás gondjairól és az
Iszlám Állam nevű terrorszervezet által elkövetett vallási
üldözésekről. "Ma az Iszlám Állam ellen küzdő koalíciós erők csaknem
100 százalékát felszabadították azoknak a területeknek Irakban és
Szíriában, amelyeket ezek a gyilkosok nemrégiben még ellenőrzésük
alatt tartottak" - szögezte le Donald Trump. Hozzátette: az Iszlám
Állam elleni küzdelemben "még sok a tennivaló, de soha nem pihenünk
meg, amíg teljesen be nem fejezzük a munkánkat".
Az imareggeli kezdete előtt az elnök Twitter-bejegyzésben utal
arra, hogy a rendezvényen sok vallási és politikai vezető és "sok
barátom" lesz jelen. A Nemzeti Imareggeli az Egyesült
Államokban 65 esztendőre visszatekintő hagyomány, amelyet Abraham
Vereide, norvég születésű amerikai metodista tiszteletes hívott
életre. Minden év első csütörtökén rendezik az amerikai fővárosban,
az idén kivételesen a hónap második csütörtökén tartják. A minden
alkalommal a washingtoni Hilton szálloda báltermében megtartott
rendezvény "házigazdája" az amerikai kongresszus.
Dwight Eisenhower elnöksége óta valamennyi amerikai elnök részt
vesz és beszédet mond a több mint száz országból érkező, több ezer
vendég jelenlétében.