Drágulnak a lottójátékok
Budapest, 2016. november 6., vasárnap (MTI) - A Szerencsejáték Zrt. közlése szerint az ötöslottó, a hatoslottó, a skandináv lottó, a joker és a puttó játékainak részvételi szabályai november 6-tól megváltoznak, a legfontosabb az, hogy a játékok ára egységesen 250 forintra emelkedik.
A Szerencsejáték Zrt. MTI-hez eljuttatott közleménye szerint a
több sorsolásra érvényes, öthetes szelvényeket (az ötöslottó, joker,
hatoslottó, skandináv lottó esetében) már korábban, október 9-től
kezdődően érintette a változás.
Kitértek arra: a díjakkal együtt emelkednek a játékban
megnyerhető összegek is. A joker árával együtt például jelentősen
emelkedik a fix nyeremények összege, a puttónál pedig a tétekkel
együtt nő a megnyerhető összeg: az elérhető főnyeremény 12,5 millió
forintra emelkedik.
A lottójátékok esetében az árak emelésével, így a nyereményalap
növekedésének köszönhetően dinamikusabb lesz a halmozódás, hétről
hétre még nagyobb - akár rekordösszegű - főnyeremények is
elképzelhetők.
Az MTI érdeklődésére közölték: a Szerencsejáték Zrt. 2015-ben
rekordévet zárt, a társaság árbevétele meghaladta a 350 milliárd
forintot. A 2016-os árbevételről közölték: egyértelműen
tapasztalható, hogy idén a bukmékeri fogadások keresletének
növekedése miatt - főként a labdarúgó Európa-bajnokságnak, a
jelentős labdarúgó bajnokságoknak, a fogadópontoknak, az információs
és tartalomszolgáltatási fejlesztéseknek, a kiemelkedő
eseményszámnak, az élő fogadásnak, a tippmixradar okostelefon
alkalmazásnak, illetve a promócióknak köszönhetően - a fogadások
részaránya megközelítette a teljes árbevétel felét, mintegy 45
százalékot ér el.
A 2016-os év egyik jellegzetessége, hogy a nagyobb
számsorsjátékok esetében (ötöslottó, hatoslottó, skandináv lottó)
meglepően sok szerencsés nagynyertes volt, az ötöslottó
főnyereményét idén eddig már 6 alkalommal nyerték meg 464 millió és
1,5 milliárd forint közötti nyereményekkel. A hatoslottón 8
alkalommal, a skandináv lottón pedig 7 alkalommal örülhettek a
főnyereménynek - közölte a Szerencsejáték Zrt.