Egészségügyi szállítók: a kórházak feltételekhez kötik a tartozások kiegyenlítését

    Budapest, 2016. december 12., hétfő (MTI) - Az Egészségügyi Technológia és Orvostechnikai Szállítók Egyesülete (ETOSZ) szerint a kórházak feltételekhez kötik a konszolidáció által érintett számlák kifizetését, ami jogellenes, ezért a szervezet az Állami Egészségügyi Ellátó Központ (ÁEEK) vezetőjéhez fordul.
hirdetés
    Az egyesület az MTI-hez hétfőn eljuttatott közleményében emlékeztetett arra, hogy a kórházi adósságkonszolidáció keretében a kormány által rendelkezésre bocsátott 60 milliárd forintból 45 milliárd forintot közvetlenül a (30 napon túli) beszállítói tartozások kiegyenlítésére kell az intézményeknek fordítaniuk.

    Piaci visszajelzések alapján azonban úgy látszik, hogy az egyértelmű előírások ellenére ezen összegek kifizetését a kórházak további feltételekhez kötik, és az összesen mintegy 1,7 milliárd forintra rúgó kapcsolódó követelésről mondatnák le egyoldalú elvárásként a beszállítókat - tette hozzá a szervezet.

    Az ETOSZ álláspontja szerint a kormányrendeletben foglaltak egyértelműen szabályozzák a kérdést, és semmilyen jogi előírásból nem következik, hogy egy jogos követelés érvényesítését az adós fél bármilyen további feltételtől teheti függővé, másrészt kifejezetten jogellenes valamely, egyébként jogos követelésről történő lemondást követelni a teljesítés fejében.

    Úgy vélik továbbá, hogy mindez felveti az erőfölénnyel való visszaélés kérdését is.

    Az ETOSZ hozzátette: "rendkívül aggasztónak tartja a fenti jelenséget", ezért levélben fordul a fenntartói jogokat gyakorló ÁEEK vezetőjéhez, egyben felhívja a kórházakat a jogellenes gyakorlat felszámolására, hiszen - tekintettel a január 31-i visszautalási határidőre - az intézmények a magatartásukkal, a kormány szándékával ellentétesen, akár magát a részkonszolidáció eredményességét is veszélyeztethetik.

    A szervezet egyúttal felkéri az egészségügyért felelős államtitkárt, hogy a korábbi javaslataik mérlegelésével tegyen konkrét lépéseket a kórházak rendszeres eladósodásához vezető és a "beszállítók menetrendszerű megkárosítására irányuló" gyakorlat megszüntetésére - olvasható a közleményben.