Elhunyt Galambos Béla korábbi válogatott jégkorongozó

    Budapest, 2018. február 18., vasárnap (MTI) - Hosszan tartó, súlyos betegség után szombat éjszaka, 68 éves korában elhunyt Galambos Béla válogatott jégkorongozó - adta hírül a magyar szövetség (MJSZ) honlapja.
hirdetés
    A nyolcszoros magyar bajnok, a nemzeti színekben négy világbajnokságon is jégre lépő, 73-szoros válogatott játékos a hatvanas-hetvenes évek meghatározó alakja volt. Visszavonulása után bizottsági tagként segítette az MJSZ munkáját - idézte fel a gyászjelentés.

    Galambos már serdülő játékosként a Népsport címlapján szerepelhetett, amikor korosztályos csapata 53 góljából 41-et ő szerzett a bajnokságban. 1964 decemberében, 15 évesen mutatkozott be az Újpesti Dózsa felnőtt csapatában, majd szerepelt a Ferencvárosban is. A Magyar Népköztársasági Kupát is nyolcszor emelhette a magasba.

    A felnőtt válogatottba az 1969-es szkopjei világbajnokságra kapott először meghívót. A címeres mezben 1974-ig játszhatott, négy világbajnokságon - 1969, 1970, 1972 és 1973 - képviselte az országot.