Emmi-főosztályvezető: az ország minden vállalkozása találhat együttműködő intézményt a felsőoktatásban
Budapest, 2017. május 25., csütörtök (MTI) - Az egyetemi rendszer átalakulásának köszönhetően a vállalkozások az ország minden régiójában találhatnak felsőoktatási partnerintézményt, a piaci szereplők és a kutatás-fejlesztés kapcsolatát a felsőoktatásban is erősíteni kell - mondta Szabó István, az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) főosztályvezetője a Portfolio Járműipar 2017 konferencián csütörtökön, Budapesten.
A gazdasági hírportál rendezvényén az Emmi felsőoktatás- és
kutatásstratégiai főosztályának vezetője közölte: a kormány hosszú
távú szakpolitikai koncepciója szerint piacosítani kell a
képzéseket, ezért erősíteni kívánják többek között a vállalkozói
ismeretek oktatását, fejlesztik a kutatói infrastruktúrát,
megkönnyítik a gyakorlati tapasztalattal rendelkezők bekapcsolódását
a posztgraduális képzésekbe és támogatják az innovációközpontú
kutatás-fejlesztést. Hozzátette, hogy a kormány a járműgyártásban
kulcsszereplőnek tekinti a nagyobb vállalatokat, a kis- és
középvállalkozásokat pedig abban kívánja segíteni, hogy
beszállítóként minél előnyösebb helyzetbe kerüljenek.
A portfolio.hu konferenciáján Romhányi Balázs, a Költségvetési
Felelősségi Intézet ügyvezetője egyebek mellett arra hívta fel a
figyelmet, hogy az oktatásnak a gyorsan elavuló tudás problémájára
megoldást kell találnia, hiszen a cégek emiatt cserélik le a frissen
végzett szakembereket néhány év elteltével újabbakra. Kedvező lehet
ugyanakkor a munkaerőpiac számára, hogy az automatizálás várhatóan
még évekig annyira költséges lesz, hogy jobban megéri szakképzetlen
dolgozókat alkalmazni a feldolgozóiparban - tette hozzá. Romhányi
Balázs szerint Magyarországon a szakképzettek hiánya nem
mennyiségi, hanem strukturális problémát jelent, hiszen csak
bizonyos szakemberek hiányoznak a munkaerőpiacról, más területeken
viszont továbbra is túlkínálat van.
Felhívta a figyelmet arra is, hogy a magyarországi
járműgyártásban a hozzáadott érték több mint 90 százalékát a cégek
kevesebb mint ötöde állítja elő, a nagyobbak között pedig nincsenek
magyar vállalatok: az ügyvezető szerint a piacméret, az értékesítés
lehetősége a gyártásba fektethető összeget is behatárolja, ez pedig
korlátozza a termelékenységet.