Észak-koreai válság - Brit külügyminiszter: nyitva kell tartani a katonai megoldás lehetőségét
London, 2017. október 23., hétfő (MTI) - A brit külügyminiszter szerint "senki a világon" nem akarja, hogy az észak-koreai válság fegyveres konfliktussá fajuljon, de "legalábbis elviekben" nyitva kell tartani a katonai beavatkozás lehetőségét.
Boris Johnson, aki a Királyi Külügyi Intézet - londoni székháza
után közkeletű nevén a Chatham House - hétfőn rendezett éves
konferenciájának szónoka volt, előadásában kifejtette: Kim Dzsong Un
észak-koreai vezető csak az idén eddig tizenkilenc rakétakísérletet
rendelt el, és az Észak-Korea által valaha is elvégzett hat
kísérleti nukleáris robbantás közül négyet az ő vezérlete alatt
hajtottak végre.
Johnson szerint az emberiség ilyen körülmények közepette érthető
módon teszi fel azt a kérdést, hogy "nem lebeg-e ismét a feje felett
Damoklész nukleáris kardja".
Sem az Egyesült Királyságban, sem a világon bárhol nincs senki,
aki aktívan törekedne a katonai megoldásra. A világnak és főleg Kim
Dzsong Unnak azonban meg kell értenie, hogy ha egy rezsim nem csupán
fenyegetőzik New York lángba borításával, de rövid időn belül az
eszközei is meglesznek e fenyegetőzés valóra váltására, akkor az
Egyesült Államok elnökének, "bárki legyen is az", abszolút
kötelessége az összes olyan opció előkészítése, amelyekkel az
amerikai nép és az Egyesült Államok nukleáris védőernyője alá húzódó
más országok biztonságát meg lehet védeni - fogalmazott hétfői
beszédében a brit külügyminiszter.
Hozzátette: a mindenkori amerikai elnöknek éppen ezért nyitva
kell hagynia a katonai opciókat is.
Johnson szerint ha Kim Dzsong Un célja az, hogy megfélemlítéssel
bírja rá az Egyesült Államokat a teljes kivonulásra a kelet-ázsiai
térségből, akkor ennek pontosan az ellenkezőjét fogja elérni.
A brit védelmi miniszter nemrégiben Nagy-Britanniát is az
észak-koreai nukleáris és rakétafejlesztési program által
veszélyeztetett országok közé sorolta.
Sir Michael Fallon a BBC televíziónak nyilatkozva a minap
kijelentette: Észak-Koreának "még nincs" olyan ballisztikus
rakétája, amellyel csapást mérhet Londonra, de egyértelmű, hogy a
phenjani rezsim folyamatosan gyorsítja rakétafejlesztési programját,
és rakétáinak hatótávolsága egyre növekszik.
Fallon hozzátette: az észak-koreai válság közvetlenül érint
Nagy-Britanniát is, mivel "London közelebb van Észak-Koreához és
rakétáihoz, mint Los Angeles".
A brit védelmi miniszter szerint az észak-koreai válság
rendkívül magas kockázata az, hogy "valaki elszámolja magát", és ez
válaszcsapáshoz vezet.