Fenyő-gyilkosság - Elfogultsági kérelmet és kizárási indítványt nyújtott be Ihász Sándor védője
Budapest, 2018. május 22., kedd (MTI) - Elfogultsági kérelmet és kizárási indítványt nyújtott be az ügyészségnek Ihász Sándor volt fellebbviteli főügyész, akit a Fenyő-gyilkossággal kapcsolatban hivatalos személy által elkövetett bűnpártolással gyanúsított meg a Központi Nyomozó Főügyészség (KNYF).
A volt főügyész védőügyvédje, Papp Gábor kedden az MTI-nek
megerősítette: az Ihász Sándor által jegyzett dokumentumot kedden
nyújtották be az ügyészségnek. Papp Gábor megjegyezte, mivel Ihász
Sándor fellebbviteli főügyész volt, így mindenki érintettnek számít,
aki jelenleg vezető beosztásban dolgozik ott.
A beadványban konkrétan megnevezték Keresztes Imre jelenlegi
főügyészt is, aki még mint a fővárosi főügyész helyettese több éven
át volt Ihász Sándor beosztottja. A KNYF több jelenlegi vezetőjével
volt személyes, illetve szakmai kapcsolata Ihász Sándornak, így a
beadvány szerint tőlük ezek miatt nem várható pártatlanság az ügyben.
Papp Gábor azt mondta: céljuk a pártatlan igazságszolgáltatás,
hogy Ihász Sándor ügyében olyanok járjanak el, akik minden irányban
teljesen elfogulatlanok.
Az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) idén áprilisban tette
közzé, hogy 2017. október 31. óta ismét nyomoznak a Fenyő János
ellen 1998. február 11-én előre kitervelten elkövetett emberölés
ügyében. Egy héttel később azt közölték, hogy az ügyben Gyárfás
Tamás volt úszószövetségi elnököt és médiavállalkozót a Készenléti
Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) munkatársai Budapesten
elfogták, majd előállították és gyanúsítottként hallgatták ki.
Az NNI az ugyanebben az ügyben március 22-én gyanúsítottként
kihallgatott Portik Tamást is emberölésre felbujtással gyanúsítja.
A KNYF nem sokkal később azt közölte: I. S. P. 2017 októberében
hivatalában átvette a Fenyő-gyilkossággal kapcsolatos
beszélgetésekről készült hangfelvételek leiratát. Az átadó az utóbb
felbujtással meggyanúsított egyik férfi volt, aki akkor azért
fordult az általa ismert főügyészhez, hogy tanácsot kérjen tőle.
A KNYF szerint I. S. P.-nek fel kellett ismernie, hogy a
leiratban foglaltak olyan új bizonyítékok, amelyek jelentős
mértékben hozzájárulhatnak az emberölés felbujtójának
azonosításához, felelősségre vonásához. Ennek ellenére a törvényben
előírt ügyészi kötelességével ellentétben a felmerült bizonyítékot
nem adta át a nyomozóhatóságnak, hanem hivatali helyiségében
tárolta.
"A Központi Nyomozó Főügyészség hivatalos személy hivatali
eljárása során, hivatali kötelessége megszegésével elkövetett
bűnpártolás bűntette miatt gyanúsítottként hallgatta ki dr. I. S. P.
volt főügyészt" - írta akkor a KNYF. Erre reagálva Papp Gábor akkor
azt mondta: "abszurd, ténybelileg és jogilag megalapozatlan" a
gyanúsítás.