Férfi röplabda Magyar Kupa - Megismételt szolnoki bravúr, kiesett a címvédő Kaposvár - FRISSÍTETT (új: részletek)

    Budapest/Kaposvár, 2017. január 25., szerda (MTI) - A Szolnok megismételte egy héttel ezelőtti bravúrját, nagy meglepetésre ismét nyert a címvédő Kaposvár ellen, így kettős győzelemmel jutott a férfi röplabda Magyar Kupa döntőjébe.
hirdetés
    Eredmény:

    elődöntő visszavágó:

    Fino Kaposvár - Openhouse-Szolnok 1-3 (-25, -22, 20, -20)

    Egy hete, az első mérkőzésen a Szolnok 3-0-ra nyert.

    A legnagyobb csatát a nyitójátszma hozta, amelyben jól kezdett a címvédő, az első technikai szünetig három pontra ellépett. A vendég szolnokiak azonban szép lassan eltüntették a különbséget, majd a hajrára a vezetést is átvették, és nagy küzdelemben, harmadik szettlabdájukat kihasználva megnyerték az első szakaszt.

    Ezt követően egyértelmű volt Demeter György csapata számára, hogy nem hibázhat, ennek ellenére a második felvonásban sokáig a vendégeknél volt az előny. Vajda pontjával 22-22-nél még utolérte ellenfelét a Kaposvár, az idegek harcát viszont megint a szolnokiak bírták jobban, akik a brazil Hummes Specht blokkját követően már a kupadöntőbe jutást ünnepelhették.

    A Kaposvár húsz éve először nem lesz ott a kupafináléban.

    Később:

    1. mérkőzés:

    Pénzügyőr - HÉP-Kecskemét 20.30