Férfi vízilabda Final Six - A címvédő Jug Dubrovnik a négy között

    Budapest, 2017. május 25., csütörtök (MTI) - A címvédő Jug Dubrovnik győzelmével kezdődött a budapesti Duna Arénában a férfi vízilabda Bajnokok Ligája hatos döntője: a horvát együttes az elődöntőbe jutásért rendezett első csütörtöki összecsapáson 11-8-ra nyert az Olympiakosz ellen.
hirdetés
    Pazarul kezdte a címvédő a "tavalyi döntő visszavágóját", az olimpiai bajnok Paulo Obradovic mindössze 16 másodperc után talált a hálóba. A horvátok minden tekintetben a görögök fölé kerekedtek, fantasztikusan védekeztek, támadásban pedig könnyedén lőttek szebbnél szebb gólokat.

    A görögök őrült tempóban indultak meg a nagyszünet után, kevesebb mint öt perc alatt öt gólt szerezve ledolgozták hátrányukat, amitől a Jug játékosai teljesen érthetően szinte sokkot kaptak.

    A kissé kései időkérést követően rendezte sorait a Jug, és sorozatban három gólt szerezve újra nehéz helyzetbe hozta az Olympiakoszt. Ebben a negyedben kis híján annyi gól esett, mint a tavalyi döntőben (6-4).

    A zárónegyedben az Olympiakosznak nem sikerült újra felállnia a padlóról, így akárcsak egy évvel ezelőtt, a Jug Dubrovnik a nyolcszoros győztes olasz Pro Reccóval találkozik majd az elődöntőben. Tavaly izgalmas mérkőzésen, 10-10 után ötméteresekkel nyert a horvát csapat.

    A folytatásban 20.30-tól a ZF-Eger az olasz Bresciával mérkőzik a négy közé jutásért.

    (FOTÓ)

    Eredmény:

    az elődöntőbe jutásért:

    Jug Dubrovnik (horvát)-Olympiakosz (görög) 11-8 (3-1, 4-1, 3-5, 1-1)

    --------------------------------------------------------------------

    gólszerzők: Perrone, Vrlic, García-Gadea, Markovic 2-2, Obradovic, Fatovic, Jokovic 1-1, illetve Geniduniasz 4, Kolomvosz 2, Milonakisz, Fontulisz 1-1

    később:

    ZF-Eger - Brescia (olasz) 20.30

    A további program:

    péntek:

    az 5. helyért:

    Olympiakosz - ZF-Eger/Brescia 17.30

    elődöntő:

    Pro Recco (olasz)-Jug Dubrovik 19.00

    Szolnoki Dózsa-Közgép - ZF-Eger/Brescia 20.30

    szombat:

    a 3. helyért: 15.15

    döntő: 16.45