Fidesz-kongresszus - Elemzők: Orbán Viktor beszéde az egész nemzethez szólt

    Budapest, 2017. november 12., vasárnap (MTI) - Kampányindító programbeszédnek is felfogható Orbán Viktor pártelnök-miniszterelnöknek a Fidesz XXVII., tisztújító kongresszusán elmondott, az egész nemzethez szóló beszéde, az elhangzott felszólalások megszabták a kampány irányát - vélekedtek politikai elemzők az M1 aktuális csatorna vasárnap esti műsorában.
hirdetés
    Mráz Ágoston Sámuel, a Nézőpont Csoport vezetője azt mondta, a vasárnapi kongresszus egyfajta erődemonstráció is volt, a Fidesz megmutatta, hogy nagy, erős európai néppárt.

    Törcsi Péter, az Alapjogokért Központ kutatási igazgatója szerint a kormányfő beszéde nemcsak a Fidesz tagságához, a küldöttekhez, hanem az egész nemzethez szólt.

    Az ellenzékről szólva mindketten úgy vélték, hogy a Jobbik számára "kiüresedett a politikai játszótér", a párt már nem tud radikális hangot megütni, és néha önmaga paródiájába fullad; a baloldal pedig még mindig keresi a helyét, nincsenek olyan üzenetek, amelyek a tömegbázishoz szólnának, nincs programjuk és világos víziójuk sem, és még mindig személyi kérdésekkel foglalkoznak.

    Mráz Ágoston Sámuel szerint nincs kormányváltó hangulat a társadalomban, nő a kormánypárt és a pártelnök támogatottsága a közvélemény-kutatások szerint is.