Hadgyakorlatot kezdett Törökország az iraki határon
Ankara, 2017. szeptember 18., hétfő (MTI) - Hadgyakorlatot kezdett hétfőn a török haderő az Irakkal határos délkelet-törökországi Sirnak tartományban, Silopi körzetében - közölte a török vezérkar.
Az autonóm észak-iraki Kurdisztán régió egy hét múlva,
szeptember 25-én függetlenségi népszavazást tervez tartani. Ankara
ellenzi a referendumot, mert szerinte az iraki Kurdisztán
önállósodása felélénkítené a Törökországban élő többmilliós kurd
kisebbség önállósodási törekvéseit.
A törökországi kurdok függetlenségéért 1984 óta fegyveres
felkelést folytató Kurdisztáni Munkáspárt (PKK) főhadiszállása az
észak-iraki Kandil-hegységben található. A PKK-t Törökország mellett
az Egyesült Államok és az Európai Unió is terrorszervezetnek
nyilvánította. A török biztonsági erők és a szakadárok között zajló
konfliktusban eddig csaknem 50 ezer ember vesztette életét.
A török vezérkar hétfőn azt írta: a mostani hadgyakorlattal
párhuzamosan folytatódik a térségben a PKK elleni harc is.
Recep Tayyip Erdogan török államfő pénteken jelezte: Ankara a
török nemzetbiztonsági tanács és a kabinet szeptember 22-i ülését
követően fogja közölni hivatalos álláspontját. A török elnök
vasárnap indult el New Yorkba az ENSZ Közgyűlésének éves
tanácskozására. Indulása előtt arról beszélt, hogy fel fogja vetni a
népszavazás kérdését a Donald Trump amerikai elnökkel, valamint
Haider al-Abádi iraki kormányfővel folytatandó megbeszélésén.
"Háromszázötven kilométer hosszú határunk van ott. Rokonaink élnek
ott" - mondta Erdogan az iraki kurd regionális kormányzat
ellenőrzése alatt álló területeken élő türkmén kisebbségre utalva.
Az iraki központi kormány alkotmányellenesnek tartja a kurd
referendumot és szombaton katonai beavatkozással fenyegette meg
Erbílt, arra az esetre, ha a népszavazás erőszakba torkollna és Irak
egységét veszélyeztetné.