Hálaadó szentmisét tartottak a kalocsai főszékesegyházban Asztrik emléknapja alkalmából
Kalocsa, 2017. november 12., vasárnap (MTI) - Asztrik érsek emléknapja és a kalocsai főszékesegyház megújulása alkalmából hálaadó szentmisét tartottak vasárnap Kalocsán, a misét a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia tagjai mutatták be számos közéleti szereplő jelenlétében.
Erdő Péter bíboros, prímás, esztergom-budapesti érsek arról
beszélt, hogy Magyarország áldott földjéből a műemléki
rekonstrukciók során újabb és újabb archeológiai értékek kerülnek
elő. Az ásatások felszínre hozzák a múltat és vele együtt a
kiépített örökség emlékeit - mondta.
Hangoztatta, hogy a múltban való kutatás olykor a lelki
értékekre is ráirányítja a figyelmet. Így emlékezünk ma a
püspökelődeinkről, azokról, akik sokszor "életszentségben is
példaképek voltak, imáikkal, áldozataikkal és munkájukkal
hozzájárultak a kereszténység magyarországi elterjedéséhez és
megmaradásához" - tette hozzá a bíboros.
Várszegi Asztrik pannonhalmi főapát kijelentette: a mi magyar
kezdetünknek, hogy Vajkból István lesz, Isten a kezdeményezője. És
mert István király megtapasztalja Isten meghívó szeretetét, megéli
jóságát, azt szeretné, ha ebben a gazdagságban, ebben a lelkületben
népe is részesülne. A földi élet gazdagságának és a mennyei élet
jutalmának biztosításában külföldi térítők a segítői - fogalmazott.
Kiemelte: a misszionáriusok, köztük Asztrik már megtapasztalták
hitükben Isten irgalmas szeretetét és jóságát, ismerték az egyház
nemzetek feletti küldetését, szerteágazó ismereteik és kapcsolataik
voltak, és azt is tudták, hogyan kell az ifjú királyt nemzetközi
síkon elfogadtatni. Segítségükkel Szent István megszervezi és rendbe
teszi azokat az intézményes kereteket, amelyek között minden magyar
ember évszázadokon át megtapasztalhatja és meghallhatja Isten hívó
szavát - fogalmazott.
Mint mondta, a mi Magyarországunk, a mi magyarságunk már más,
mint az ezer évvel ezelőtti, de ma is felelősséggel tartozunk Isten
és a küldetésünk iránt: milyen módon akarunk ebben a hazában
keresztények lenni. A küldetés mára nem változott: Isten szereti az
ő népét és üdvösséget ad számára. Mi változtunk meg, éppen ezért
hívő lélekkel és szívvel Istenre kell újra és újra figyelnünk, hogy
bátorítást, ihletet kaphassunk tőle, amire hagyatkozhatunk - tette
hozzá.
Beszélt arról is, hogy "nekünk, hívőknek" kell elmondani
Magyarország népének, hogy Isten az országából senkit nem zár ki.
Isten kezdeményező és feltétel nélkül közeledik hozzánk, amire
nekünk válaszolni kell. Azt a módot kell megtanulnunk Jézustól és
apostolaitól, ahogy ők közelítettek az emberekhez: csendes szóval és
alázattal. Várszegi Asztrik szerint keresztény életünk stílusa olyan
kell legyen, mint egy meghívás.
Az ünnepi szentmisén Orbán Viktor miniszterelnök üzenetét
Soltész Miklós egyházi, nemzetiségi és civil társadalmi
kapcsolatokért felelős államtitkár olvasta fel. A kormányfő szerint
ahogy a növények kapaszkodnak gyökereikkel a megtartó anyaföldbe,
úgy merítenek az emberek, a nemzetek közös emlékeikből és történelmi
tapasztalataikból erőt, kitartást és bölcsességet a jelen
feladataihoz és a jövő kihívásaihoz.
Kiemelte, amikor az első Magyarországon szolgáló keresztény
tanítónak és igehirdetőnek, Asztriknak szentelték a 2017-es évet,
Széchenyi István életre szóló tanácsa szerint jártak el: "Tiszteld a
múltat, hogy érthesd a jelent és munkálkodhass a jövőn". Mint
fogalmazott, hálát érdemel, hogy a Kalocsa-Kecskeméti
Főegyházmegyében a több száz éves hagyományok szerint nemcsak
megőrzik, de tovább is adják a következő nemzedékeknek a keresztény
gondolkodásmódot.
Soltész Miklós az MTI kérdésére elmondta: a kormány az elmúlt
több mint hét év során számos egyházi műemlék felújításában vállalt
szerepet, hogy "a jövőnk érdekében megőrizhessük ezeréves
kereszténységünk, történelmünk és elődeink örökségét".
Hangsúlyozta: mert bár a tatár és török pusztítás nyomán akár
évszázadokra is eltűntek az eleink által ránk hagyott értékek,
mindent újjá lehet építeni.
A történelem érdekességének nevezte, hogy míg ezer évvel ezelőtt
Nyugat-Európából érkező misszionáriusok, köztük Asztrik apát is
segítette Magyarországot az ezeréves kereszténység alapjainak
lerakásában, addig most hazánk adhatja vissza Nyugat-Európának ezt a
misszionáriusi feladatot.
Mint mondta, miközben ugyanis Magyarországon egy pár tízezres
város főszékesegyházát megmentjük, addig egy milliós város, mint
például Hamburg második legnagyobb temploma muszlim imahellyé alakul
át. Jól látható tehát az a felelősség, feladat, hogy történelmünkből
merítve a kereszténység őrzésével adjuk most vissza, amit ezer éve
Nyugat-Európától kaptunk. Soltész Miklós emlékeztetett: a kalocsai
Nagyboldogasszony-főszékesegyház és a érseki palota felújításához a
magyar kormány 1,7 milliárd forinttal járult hozzá.
Bábel Balázs kalocsa-kecskeméti érsek, Asztrik kilencvenedik
utóda hangsúlyozta: az ezeréves kalocsai érsekség ezen a napon
ünnepelheti első érsekét, az Istvánnak koronát hozó Asztrikot. Mint
mondta, miután Rómában engedélyezték, a mai hálaadó szentmise az
első alkalom, amikor Pannonhalmán kívül Kalocsán is szentként
tisztelhetik az alapító érseket a hívek, annak sírja felett, a
megújult harmadik templomban.
(FOTÓ)