Helyettes államtitkár: 69 településen alakítanak ki mini bölcsődei férőhelyeket
Budapest, 2017. december 20., szerda (MTI) - Hatvankilenc önkormányzat kap összesen 656 millió forintos költségvetési támogatást, amelyből mini bölcsődei férőhelyeket alakíthatnak ki - közölte Berczik Ábel, a Nemzetgazdasági Minisztérium kincstárért felelős helyettes államtitkára szerdán az MTI-vel.
Az államtitkár tájékoztatása szerint az idei költségvetésben
külön forrás állt rendelkezésre a már meglévő bölcsődei
ellátórendszer mellett a kisebb településeken mini bölcsődei hálózat
létrehozása.
A támogatásra azok a tízezernél kevesebb lakosú települések
pályázhattak, amelyeken nem működik sem bölcsőde, sem mini bölcsőde,
és a három évesnél fiatalabb gyerekek száma meghaladja a negyvenet.
A nemzetgazdasági miniszter döntése értelmében 69 helyszínen
egy, illetve kétcsoportos (maximum 7, illetve 14 gyermeket ellátó)
új mini bölcsődék valósulhatnak meg. A fejlesztéssorozat jövőre is
folytatódik, 2018-ban az idei keretösszeg duplájára, összesen 1,5
milliárd forintra lehet majd pályázni - tette hozzá a helyettes
államtitkár.
A kisgyermekes anyukák foglalkoztatásának elősegítésére több
éves bölcsődefejlesztési program is indul, amelyhez 2018-ban további
3,5 milliárd forinttal járul majd hozzá az állam - közölte.
Berczik Ábel kitért arra: a családpolitikai intézkedések között
kiemelt figyelem jut a gyermekvállalás ösztönzésére, valamint a
gyermeknevelés és a munkavállalás összhangjának megteremtésére,
ezért különösen fontos azon kisgyermekes anyukák támogatása, akik
minél előbb szeretnének visszatérni a munka világába.