Horst Seehofer: új korszak kezdődik a bajor CSU történetében
Megjegyzés: Keresztényszociális Unió (CSU)
Berlin, 2017. december 16., szombat (MTI) - A pártelnöki és a bajor tartományi miniszterelnöki tisztség szétválasztásával új korszak kezdődik a Kerersztényszociális Unió (CSU) történetében - mondta Horst Seeehofer pártelnök-miniszterelnök szombaton Nürnbergben, a CSU tisztújító kongresszusán, amelyen ismét megválasztották a párt vezetőjének.
Hangsúlyozta, hogy vállalja a politikai felelősséget a
szeptemberi szövetségi parlamenti (Bundestag-) választáson elért
gyenge eredményért.
Így nem indul a 2018 szeptemberében tartandó tartományi
törvényhozási (Landtag-) választáson, és a kormányfői tisztséget már
a választás előtt átadja Markus Söder pénzügyminiszternek. Azonban a
pártelnöki munkát szeretné folytatni, azért is, hogy Berlinben
hozzájárulhasson a szövetségi kormány megalakításához.
A CSU által vezetett tartomány helyzetéről szólva aláhúzta, hogy
Bajorország "virágzik és robbanásszerűen fejlődik". Ezt jelzi a
többi között, hogy a költségvetés több mint egy évtizede
egyensúlyban van, annak ellenére, hogy a 16 német tartomány közül
Bajorország támogatja leginkább a családokat, és minden tartománynál
nagyobb szabású, ötmilliárd eurót (1600 milliárd forint) meghaladó
összegű programot indít azért, hogy mindenki lépést tarthasson a
digitális átalakulással.
"Senkit sem hagyunk az út szélén" - hangoztatta Horst Seehofer.
Megerősítette pártja álláspontját, miszerint korlátozni kell a
menedékkérők és más bevándorlók beáramlását. Mint mondta,
egyensúlyba kell hozni a humanitás és a rend elvét, és a
bevándorlást a tartomány és az ország integrációs képességéhez kell
igazítani.
Aki bevándorol Németországba, annak el kell köteleznie magát a
német "vezető kultúra" mellett, ami azt is jelenti, hogy meg kell
tanulnia németül, dolgoznia kell, hogy eltartsa magát, és "a mi
törvényeinket kell tisztelnie, nem a saríát", az iszlám jogrendet -
mondta Horst Seehofer.
Kijelentette, hogy Németország és Bajorország "keresztény, és
keresztény is marad", és aki "nálunk akar élni, annak velünk kell
élnie, nem mellettünk, vagy ellenünk".
Horst Seehofer kiemelte, hogy mindenben támogatja majd Markus
Södert, és együtt küzdenek azért, hogy a párt sikeres legyen a
Landtag-választáson.
Markus Söder beszédében aláhúzta, hogy a CSU "erős, stabil és
határozott" lesz a váltás révén. Ha a tisztújító kongresszusnak ez
lesz az üzenete, akkor javulnak a párt választási esélyei - mondta.
Egyben arra kérte a küldötteket, hogy minél nagyobb többséggel
erősítsék meg Horst Seehofert a pártelnöki tisztségben.
Hangsúlyozta: nagy tisztelettel viszonyul Horst Seehofer azon
döntéséhez, hogy tíz év után megválik a kormányfői pozíciótól.
Seehofer miniszterelnöksége Bajorország kiemelkedően sikeres
korszaka - tette hozzá.
A beszédek után tartott választáson Horst Seehofert 83,7
százalékos többséggel megerősítették a pártelnöki tisztségben. A
politikust eddig hatszor választották meg a CSU elnökének, rendre
nagyobb szavazati aránnyal.
A CSU az Angela Merkel kancellár vezette Kereszténydemokrata
Unió (CDU) testvérpártja, csak a nagyjából 12,5 millió lakosú
Bajorországban működik, Bundestag-képviselői a CDU képviselőivel
együtt alkotnak frakciót. A szeptemberi Bundestag-választáson a
tartományban leadott szavazatok 38,8 százalékát gyűjtötte össze, ami
13,3 százalékos visszaesés a 2013-ban tartott Bundestag-választáson
szerzett 49,3 százalékhoz képest.
A CSU 1949 óta először végzett 40 százalék alatti eredménnyel
Bundestag-választáson. Gyengülése a pártban elterjedt értelmezés
szerint azt jelenti, hogy a 2018-as Landtag-választáson veszélybe
kerülhet az abszolút többség a müncheni tartományi parlamentben. Ez
azért fontos, mert a CSU-nál szinte a párt létének értelmeként
tartják számon azt, hogy egyedül, koalíciós partner nélkül
kormányozza Bajorországot.
Horst Seehofer az után került a pártelnöki és a miniszterelnöki
tisztségbe, hogy a CSU a 2008-as Landtag-választáson több mint 40 év
után nem szerzett abszolút többséget, és a kudarc miatt támadt
forrongás elsöpörte a párt akkori vezetését.