Illegális bevándorlás - Deutsch Tamás: meg kell védeni az eredményeket
Szendrő, 2017. május 24., szerda (MTI) - Meg kell védeni azokat az eredményeket, amelyeket a 2010-es kormányváltás óta elértek - mondta Deutsch Tamás Szendrőben, a nemzeti konzultációval kapcsolatban tartott lakossági fórumon szerdán mintegy száz ember előtt.
Az Európai Parlament fideszes képviselője a Borsod-Abaúj-Zemplén
megyei városban Orbán Viktor miniszterelnöktől vett idézetekkel
kezdett beszédében azt mondta: "Szenvedélyünk Magyarország" és
"törekvésünk, hogy Magyarország megmaradjon magyar országnak".
Mint fogalmazott: amikor 2010-ben az Orbán-kormány átvette az
ország irányítását, akkor "hazánk a csőd szélén állt, ami azóta
történt, óvatos optimizmusra ad alapot".
Hangsúlyozta, hogy az elért eredményeket meg kell védeni, ki
kell állni az értékek, a családtámogatás, az európai keresztény
hagyomány mellett, és meg kell védeni az országot a "megteremtett
közbiztonsággal és határaink védelmével".
Leszögezte: fel kell lépni Brüsszelben az illegális bevándorlás
ellen.
Mint mondta: tudományos prognózis szerint a következő 35 évben
Európa népessége 40 millióval csökkenhet, ugyanakkor Ázsiáé egy
milliárddal, Afrikáé másfél milliárddal nőhet.
A politikus úgy fogalmazott: nyolcvanezren már úton vannak a
balkáni útvonalon a magyar határok felé, 3 és félmillióan
törökországi táborokban várakoznak.
A bajokat helyben kell megoldani - tette hozzá.
A hétfői manchesteri merényletről megemlékezve figyelmeztetett
arra, hogy eddig több száz európai vesztette életét
terrortámadásban. "Gyalázat állítani, hogy minden bevándorló
terrorista, de még inkább az tagadni, hogy a migráció kezdete óta nő
a terrorveszély" - hangsúlyozta.
A politikus szavai szerint emögött a Soros György által pénzelt
ál-emberijogi szervezetek állnak, amelyek segítik a bevándorlókat, s
a szintén Soros finanszírozta szervezetek által hazánk ellen
indított perek célja anyagilag tönkretenni Magyarországot.
Deutsch Tamás szerint ezért nagyon fontos, hogy minél többen
töltsék ki a nemzeti konzultáció kérdőívét, támogatva ezzel a
kormányt abban a törekvésében, hogy Magyarország magyar ország
maradhasson.