Illegális bevándorlás - Katolikus pap: a menekültek visszatérésében a biztonság alapvető szempont

    Budapest, 2018. május 21., hétfő (MTI) - A menekültek visszatérésében a biztonság alapvető szempont - hangsúlyozta Sajgó Szabolcs jezsuita szerzetes az M1 aktuális csatorna hétfő reggeli műsorában
hirdetés
    A római katolikus pap tavaly Irakban, idén Szíriában vett részt a helyiek megsegítésében. Sajgó Szabolcs felidézte, egy éve jártak az iraki Erbílben, az országban pedig összesen 1200 házat hoztak helyre magyar segítséggel.

    Mostani szíriai útjáról azt hangsúlyozta: mind a világi, mind az egyházi vezetők azt mondták, a biztonságot tartják az első szempontnak abban, hogy az emberek hazatérjenek. Hozzátette, Szírián belül több a menekült, mint azon kívül.

    Az M1-en elhangzott az is, hogy a Közel-Keleten élő keresztények helyzetét mutatja be az Övék a mennyek országa című dokumentumfilmsorozat, melynek harmadik, Szíriáról szóló részét Pünkösdhétfőn mutatják be a Duna csatornán.