Illegális bevándorlás - Tuzson: enyhülni nem fog a "Stop Soros" törvénycsomag

    Budapest, 2018. február 9., péntek (MTI) - A kormányzati kommunikációért felelős államtitkár szerint a "Stop Soros" törvénycsomag esetében szigorításról, megerősítésről lehet beszélni, enyhítésről semmiképpen sem.
hirdetés
    Tuzson Bence pénteken az M1 aktuális csatornán azt mondta: tart a törvénytervezet társadalmi egyeztetése, és szeretnék, hogy minél többen mondják el a véleményüket, mert annál jobb törvénycsomag születhet.

    Közölte: összefoglalják a véleményeket és a javaslatot jövő héten a kormány elé tárják.

    Szeretnék a tavaszi ülésszak előtt benyújtani - tette hozzá.

    Az államtitkárt kérdezték a belga miniszterelnök nyilatkozatáról is, amely szerint ha június végéig nem sikerül konszenzusra jutni az uniós tagállami kormányokat tömörítő tanácsban, akkor a visegrádi országok nélkül, minősített többségi szavazással fogadják el a tervezett reformokat. Tuzson Bence szerint ez "felháborító ultimátum".

    Úgy fogalmazott: amit a belga miniszterelnök mond, az egy "trükk", az a lényege, hogy megkerüljék a fő döntéshozó szervet, és a belügyminiszterek tanácsában egyszerű többséggel meghozott döntéssel elő lehessen segíteni a migrációt a kötelező betelepítési rendszer felső korlát nélküli megalkotásával.