Izrael befogad száz árván maradt gyermeket Szíriából
Jeruzsálem, 2017. január 26., csütörtök (MTI) - Izrael befogad száz árván maradt szíriai gyermeket - jelentette a közszolgálati rádió csütörtökön.
Arije Deri belügyminiszter jóváhagyta száz 12-14 éves szíriai
gyermek letelepedési engedélyét Izraelben. A gyerekek eleinte
ideiglenes, majd négy év elteltével állandó letelepedési joghoz
jutnak.
Az árvákat arab nevelőszülőknél, valamint bentlakásos
nevelőotthonokban helyezik el, beilleszkedésüket az Izrael
lakosságának mintegy ötödét kitevő arab családok fogják segíteni.
Jeruzsálem 1948-as kikiáltása óta hadban áll Szíriával,
háromszor háborút is vívott ellene, s a két ország kapcsolatát
tűzszüneti egyezmény, és nem békeszerződés rendezi.
A 2011 óta tartó szíriai polgárháborúban Izrael semleges
álláspontot foglalt el, de külföldi források szerint Szíria
területén többször végrehajtott légicsapást az Iránból a Hezbollah
libanoni síita szervezetnek küldött fegyverszállítmányok ellen.
Mindeközben az izraeli hatóságok több mint kétezer-ötszáz olyan
szíriai sebesültnek nyújtottak humanitárius segítséget, akik a
Golán-fennsíkon érkeztek az izraeli határhoz. Sokakat egy határ
menti tábori kórházban ápoltak, mintegy hatszáz sérültet a Cfáton
lévő kórházba vittek orvosi ellátásra, a legsúlyosabb állapotban
lévőket pedig a haifai Rambam kórházban ápolták.
Az utóbbi hónapokban egy civil szervezet is gyűjtést indított a
határ túloldalán szenvedő civilek megsegítésére. Kezdeményezésükre
több mint hétezer magánszemély, kevesebb mint egy hónap alatt több
mint egymillió-háromszázezer sékelt (több mint százmillió forintot)
adott össze egy internetes pénzadományozó honlap segítségével. Az
összeget egy civil segélyszervezet révén a szíriai háborútól
szenvedő gyermekeknek küldendő takarókra, gyógyszerre, ruhára,
élelemre költik.