Jeruzsálem státusza - Erdogan: Izrael még a náci módszereket is túlszárnyalva támad a palesztinokra
Ankara, 2018. május 18., péntek (MTI) - A második világháború koncentrációs táboraiban a legkülönfélébb kínzásoknak kitett emberek gyermekei napjainkban "még a náci módszereket is túlszárnyalva támadnak az ártatlan palesztinokra" - jelentette ki Recep Tayyip Erdogan török elnök pénteken Isztambulban az 57 muzulmán országot tömörítő Iszlám Együttműködés Szervezetének (OIC) rendkívüli ülésén.
Hozzátette: semmi különbség nincs a zsidókat 75 évvel ezelőtt
Európában ért üldöztetés és aközött, amelynek a Gázai övezetben a
palesztinokat teszik ki. "Kerekesszékesek és kisbabák legyilkolását
másképp hogyan lehet megmagyarázni?" - tette fel a kérdést Erdogan.
A török államfő leszögezte: amit Izrael művel, az banditizmus,
barbárság és állami terror. Izraelnek a nemzetközi
igazságszolgáltatás előtt "feltétlenül meg kell fizetnie" -
nyomatékosította.
Mevlüt Cavusoglu török külügyminiszter csütörtöki kijelentését
megerősítve Erdogan jelezte: Ankara az ENSZ Közgyűlése elé viszi az
ügyet. Az üldöztetés elítélése a megszálló Izraelt nem állítja meg -
mutatott rá a török elnök.
Az OIC rendkívüli ülését a szervezet soros elnökeként
Törökország hívta össze, mert az Egyesült Államok hétfőn
Jeruzsálembe helyezte át izraeli nagykövetségét, és a Gázai övezet
határkerítésénél ezt követően zajló tömegtüntetések során az izraeli
erők 60 palesztint megöltek és több mint 2700-at megsebesítettek.
Erdogan azt is mondta, hogy az Egyesült Államok nem a megoldást,
hanem a problémát jelenti a Közel-Kelet számára. Washington lépése a
muzulmán világ elleni újabb műveletek "hírnöke" - vélte a török
elnök.
Az OIC ülése előtt néhány órával Isztambulban "Átok az
üldöztetésre, támogatás Jeruzsálemnek" mottóval tüntetést tartottak,
amelyen az Anadolu török állami hírügynökség szerint nagyjából 500
ezren vettek részt. A rendezvény kiemelt felszólalói között volt
Erdogan, Binali Yildirim kormányfő, Ismail Kahraman házelnök,
valamint a június 24-ei előrehozott elnök- és parlamenti választáson
a kormányzó Igazság és Fejlődés Pártjával (AKP) szövetségben induló
két párt vezetője. Yildirim beszédében népirtásnak és etnikai
tisztogatásnak minősítette Izrael hétfői fellépését.
Az OIC-ülés zavartalanságáért 5200 rendőr felel, míg a péntek
délutáni tüntetést 14 900 rendőr biztosította.
A legfőbb ellenzéki erő, a kemalista Köztársasági Néppárt (CHP)
államfőjelöltje, Muharrem Ince pénteken azért bírálta Erdogant, mert
nem bontja fel az Izraellel kötött megállapodásokat. Ince szerint az
isztambuli tüntetést nem Palesztináért, hanem a választások miatt
szervezték.