Kajak-kenu vk - Mind a négy magyar kajaknégyes döntős
Szeged, 2018. május 20., vasárnap (MTI) - Mind a négy magyar kajaknégyes bejutott a döntőbe 500 méteren a Szegeden zajló kajak-kenu világkupa vasárnap délelőtti középfutamaiból. A zárónapi 200, 500 és 5000 méteres finálékban összesen 26 hazai hajó lesz érdekelt, 12 számban két magyar egységért is lehet majd drukkolni.
A tavaly ugyanebben az összeállításban Európa-bajnok Lucz Dóra,
Medveczky Erika, Takács Tamara és Vad Ninetta alkotta kajakos
kvartett a pénteki előfutamban mindössze négy század másodperccel
maradt le az egyenes ági döntőbe jutást jelentő első helyről, most
azonban javított, megnyerte versenyét. Mögötte Racskó Fruzsina,
Katrinecz Rita, Szabó Ágnes és Gamsjager Lisa-Maria érkezett be
másodikként, így ők is ott lesznek a legjobb kilenc között.
A férfiak hasonló küzdelmében - amely immár ugyancsak olimpiai
szám - a Mozgi Milán, Tótka Sándor, Molnár Péter, Somorácz Tamás
összeállítású négyes, szintén minimális különbséggel lett pénteken
második, ezúttal azonban szinte végig vezetve megszerezte az első
helyet. A másik magyar kvartett - Balaska Márk, Birkás Balázs, Dudás
Miklós és Kuli István - harmadik lett a középfutamában, így szintén
vízre szállhat a fináléban.
A többi vasárnapi magyar középfutamos közül K-1 200 méteren Lucz
Dóra futamgyőzelemmel biztosította a helyét a fináléban, míg
testvére, Lucz Anna negyedik helyével a B döntőbe került, és hasonló
volt a szereposztás a férfiaknál is, Apagyi Levente (2.) bejutott az
éremcsatába, Csizmadia Kolos (3.) pedig a kisdöntőben folytatja. C-1
200 méteren Hajdu Jonatán, Korisánszky Dávid és Devecseriné Takács
Kincső egyformán egy második, míg Balla Virág egy első hellyel
döntős, s C-1 500-on Lakatos Zsanett és Nagy Bianka is
futamgyőzelemmel lépett tovább a legjobbak közé. Férfi C-1
500-on nem lesz magyar az A fináléban, miután Kiss Balázs (5. a
középfutamban) a B döntőbe került, Bodonyi András (7.) pedig
búcsúzott a további küzdelmektől.
A Maty-éri versenyre 60 ország közel 700 sportolója nevezett. A
magyar csapat 62 fős.
később:
döntők 11.30 (200 m és 500 m) és 14.50 (5000 m)