Két év nyolc hónap letöltendő börtönbüntetésre ítélte Horváth Annát a Kolozsvári Táblabíróság
Kolozsvár, 2018. március 23., péntek, (MTI) - Befolyással való üzérkedés és pénzmosás miatt első fokon két év nyolc hónap letöltendő börtönbüntetésre ítélte a kolozsvári táblabíróság pénteken Horváth Annát, Kolozsvár volt alpolgármesterét.
Az ítélet kivonatát a táblabíróság közölte a honlapján. A bírák
mellékbüntetésként két évre eltiltották Horváth Annát a
köztisztségek viselésétől, és elrendelték 20 ezer lej (1,4 millió
forint) elkobzását az elítélttől.
Ugyanabban a perben a táblabíróság befolyással üzérkedés miatt
két év hat hónap felfüggesztett börtönbüntetésre ítélte Fodor Zsolt
vállalkozót.
Amint a bírósági ügyekre szakosodott Clujust.ro portál közölte:
a bíróság azért ítélte letöltendő börtönbüntetésre Horváth Annát,
illetve felfüggesztettre Fodor Zsoltot, mert előbbi elutasította,
utóbbi viszont vállalta, hogy közmunkát végez. Horváth Anna korábban
úgy nyilatkozott, hogy azért tagadta meg a felfüggesztett büntetés
előfeltételének számító közmunkát, mert "nincsenek féligazságok". A
pénteken kihirdetett ítélet szerint Fodor Zsoltnak 80 nap közmunkát
kell végeznie egy kolozsvári közterület-fenntartó vállalatnál vagy a
környezetvédelmi alap adminisztrációjánál.
A bíróság ugyanakkor elfogadta Horváth Anna kérését, és
elrendelte a büntető perrendtartási törvény egyik cikkelyének az
alkotmányossági vizsgálatát.
Horváth Anna a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ)
hírlevelében közölt reagálásában közölte: fellebbez az ítélet ellen.
Kijelentette: az elmúlt 526 napban a saját bőrén megtapasztalta,
hogy Románia ma is "szekusállam". Szavaival a Securitate-ra, az
egykori kommunista diktatúra titkosrendőrségére utalt.
"Ez a döntés, sajnos, minden kétséget kizárva megmutatja, hogy
ha a szekusállam helyi potentátjai két évvel ezelőtt úgy döntöttek,
hogy Kolozsvár magyar alpolgármesterét nemzetbiztonsági kockázatnak
nyilvánítják és el fogják távolítani, az őt támogatókat pedig
megleckéztetik, akkor ennek mindent alá tudnak rendelni. Akik mégis
próbálják a mai döntést a jogállam szabályai mentén értelmezni,
azoknak üzenem: ne fáradjanak! Romániában nem leépülőben van a
jogállam, hanem nincs. Megszűnt létezni" - írta a volt
alpolgármester.
A romániai korrupcióellenes ügyészség (DNA) 2016 októberében
rendelt el nyomozást Horváth Anna ügyében. Amint a bíróságra 2016
decemberében benyújtott vádiratból kiderült: Horváth Annát
nemzetbiztonsági okokból több hónapon át megfigyelte a Román
Hírszerző Szolgálat (SRI), és ennek során hallgatták le egy olyan
kávéházi beszélgetését, amelyet Fodor Zsolt üzletemberrel
folytatott. A vádirat szerint az alpolgármester hatvan
fesztiválbérletet fogadott el a 2016. júniusi választási kampányban
tevékenykedő önkéntesei számára Fodor Zsolttól, cserében pedig
megsürgette számára a városházán egy építési engedély kiadásához
szükséges jóváhagyások kibocsátását.
Az alpolgármester az ellene 2016 októberében elrendelt
kényszerintézkedés miatt nem tudta ellátni alpolgármesteri teendőit,
ezért 2017 márciusában lemondott tisztségéről. Azóta az RMDSZ
önkormányzatokért felelős ügyvezető alelnökeként dolgozik.