Kétéves uniós kampány indult a veszélyes anyagok kezeléséről
Budapest, 2018. április 25., szerda (MTI) - Az Európai Munkahelyi Biztonsági és Egészségvédelmi Ügynökség (EU-OSHA) kétéves tájékoztató kampányt indított a munkahelyeken előforduló veszélyes anyagok használatából eredő veszélyforrások tudatosítására - mondta a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) munkaerőpiacért felelős helyettes államtitkára szerdán Budapesten sajtótájékoztatón.
Simon Attila közölte, az Európai Unióban 2015-ben készített
felmérés szerint a munkavállalók 17 százaléka érintkezett naponta
vegyipari termékekkel, ugyanez az arány volt Magyarországon is, az
adatok pedig ma is helytállóak.
A helyettes államtitkár megjegyezte, hogy a veszélyes anyagok
kezelésére vonatkozó szabályok betartásával nem a nagyobb cégeknél,
hanem elsősorban a mikro, kis- és közepes vállalkozásoknál vannak
problémák Magyarországon.
Újságírói kérdésre válaszolva elmondta, a munkavédelem területén
elsősorban a megelőzésre, a megfelelő tájékoztatásra helyezik a
hangsúlyt, a munkaadóknak nem kell a szokásostól eltérő nagyfokú
munkavédelmi ellenőrzésekre számítaniuk a kampánnyal párhuzamosan.
Simon Attila elmondta, fontos, hogy a munkavállalók tisztában
legyenek a veszélyes anyagok pontos használatával, illetve a nem
megfelelő használat következményeivel, mert a veszélyes anyagok
helytelen kezelése miatt kialakuló betegségeknél évekig tart a
lappangási idő. Hozzátette, nehéz ok-okozati kapcsolatot találni a
dolgozó által korábban felhasznált anyagok és a kialakult betegség
között. Példaként a már betiltott azbesztet említette, ahol 25 év a
lappangási idő.
A sajtótájékoztatón ehhez kapcsolódóan elhangzott, hogy
Magyarországon a munkáltatók kötelesek a járási hivataloknál
található munkavédelmi hatóságnak bejelenteni, hogy milyen rákkeltő
anyagokat használnak, ez hány dolgozójukat érinti, és őket név
szerint is be kell jelenteniük. Ezeket a dokumentumokat a
munkavédelmi hatóságnak 50 évig kell megőriznie. Ezt a
nyilvántartási rendszert nevezte Borhidi Gábor, az Országos
Munkavédelmi Ügynökség munkavállalói oldalának ügyvivője
"rákregiszternek".
A helyettes államtitkár szólt arról is, hogy az EU-OSHA korábbi
- Egészséges munkahelyet minden életkorban című - kampányához
hasonlóan most is díjazzák a munkaadók által már kidolgozott jó
gyakorlatokat. Két kategóriában - a 100 munkavállalónál kevesebbet,
illetve több dolgozót foglalkoztató - cégek küldhetik be
pályázataikat 2018. december 28-ig.
Simon Attila arról is beszámolt, hogy a tavaly nyáron a
mezőgazdaságban indított munkavédelmi kampány sikeresnek tekinthető,
ugyanis az ágazatban történt munka balesetek száma 2017-ben 30
százalékkal csökkent a 2016-hoz képest.
Borhidi Gábor arra hívta fel a figyelmet, hogy az NGM
munkavédelmi főosztályának jelentése szerint 2017-ben a munkavédelmi
ellenőrzéseknél a legtöbb (4295) intézkedés a veszélyes anyagok
alkalmazásából eredő kockázatok becslésével, értékelésével
kapcsolatos szabályok megszegésével állt összefüggésben.
A helyszínen kiadott közlemény szerint az európai vállalkozások
38 százaléka rendszeresen használ veszélyes anyagokat, amelyek
évente 120 ezer daganatos megbetegedést és 80 ezer halálesetet
okoznak.
A sajtótájékoztatón elhangzott, hogy a 2019 októberében záruló
kampány megvalósításáért Magyarországon az EU-OSHA nemzeti
fókuszpontja felel, amelyet az NGM munkavédelmi főosztálya működtet.
A kampányban az uniós országok mellett többek között Svájc és
Norvégia is részt vesz, a rendezvény-sorozathoz összesen 30 európai
ország csatlakozott.