Kihirdették a Magyar Sommelier Szövetség 2016-os díjazottait

    Budapest, 2016. december 12., hétfő (MTI) - Kovács Nimród bortermelő, Tálos Attila borkereskedő, Bíró Lajos séf, Mészáros Gabriella borakadémikus, oktató Cseh Gábor borszakíró nyerte el Magyar Sommelier Szövetség (Masosz) 2016-os Par Excellence díjait.
hirdetés
    A Masosz idén harmadik alkalommal ítélte oda Par Excellence díját, amelyet olyan szakemberek kaphatnak, akik kiemelkedő tevékenységükkel eredményesen járulnak hozzá a magyar éttermi kultúra, különösen a bor- és italfogyasztás színvonalának emeléséhez, a vendéglátó munka megbecsültségének növeléséhez, valamint a szakavatott és széleskörű ismeretterjesztéshez - közölte az MTI-vel hétfőn a szövetség.

    A jelöltek névsora a tagság szavazatai révén állt össze, majd a végső döntést a Masosz elnöksége hozta meg.

    Termelő kategóriában Kovács Nimród, a nevével fémjelzett egri borászat tulajdonosa és vezetője kapta meg az elismerést. Kovács Nimród az Egyesült Államokban szerzett diplomát, majd évtizedekig a marketing- és kábeltelevíziós szektorban dolgozott vezetőként. Hét éve vett át egy egri borászatot, amelyben komoly változásokat hajtott végre, kiváló szőlőfajták legjobb klónjait telepítették a 30 hektáros egri és noszvaji ültetvényeken. Borai az utóbbi időben rendre sikeresen szerepelnek rangos nemzetközi versenyeken - áll a méltatásban.

    Kereskedő kategóriában Tálos Attila, a Bortársaság vezetője érdemelte ki a díjat. Tálos Attila társalapítója a két évtizede folyamatosan bővülő Bortársaságnak, amely jelenleg mintegy 190 hazai és külföldi termelő különféle borait értékesíti 20 fővárosi és vidéki üzletében, a fővárosban és vidéken. A cég éves forgalma mintegy 6,5 milliárd forint.

    Vendéglátó kategóriában Bíró Lajos részesült az elismerésben, aki öt évtizedes pályafutással büszkélkedhet. Jelenleg négy fővárosi vendéglátó egység, köztük a Bock Bisztró vezetője. Számos szakmai szervezet, többek között a Magyar Bocuse d'Or Akadémia Egyesület tagja, elnyerte a Magyar Köztársasági Arany Érdemkeresztet és a Gundel Károly-életműdíjat is.

    Oktató kategóriában a Masosz Mészáros Gabriella munkásságát ismerte el, aki a negyedszázada működő budapesti Borkollégium igazgatója; a képzési központ tíz éve - hazánkban elsőként - nemzetközi akkreditációt nyert a londoni Wine and Spirit Education Trust nemzetközi hálózatában. Nemzetközi borakadémikus, az Országos Borszakértő Bizottság tagja.

    Szakíró kategóriában Cseh Gábor lett a díjazott, aki három évtizede kezdte kutatói pályafutását. Németországban doktorált, majd Kecskeméten főiskolai oktatói tevékenységet is folytatott; hosszabb időt töltött borkereskedelemmel és bormarketinggel. Szakmai lapok folyamatosan közlik írásait, valamint közreműködött amerikai borászati szakkönyvek magyar kiadásainak megjelentetésében.

    A Par Excellence díjjal járó kisplasztika ünnepélyes átadását 2017. február 18-án, a KávéBár Bazár elnevezésű rendezvényen tartják meg, a Magyar Sommelier Bajnokság döntőjének keretében.