Kósa Lajos: a szövetkezet a legdemokratikusabb vállalkozási forma a nyugdíjasok esetében is
Budapest, 2018. január 18., csütörtök (MTI) - A szövetkezet a legdemokratikusabb vállalkozási forma a nyugdíjasok eseében is - hangsúlyozta Kósa Lajos, a megyei jogú városok fejlesztéséért felelős tárca nélküli miniszter csütörtökön a Közérdekű Nyugdíjas Szövetkezetek Országos Szövetsége (KÖZÉSZ) és a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége (VOSZ) nyitórendezvényén csütörtökön, Budapesten.
A két szervezet 22 állomásból álló országos szakmai
rendezvénysorozatot indított, hogy tájékoztassák a nyugdíjasokat,
vállalkozásokat a közérdekű nyugdíjas szövetkezet szabályozásáról és
bemutassák a jó gyakorlatokat.
Kósa Lajos arra hívta fel a figyelmet, hogy a közérdekű
nyugdíjas szövetkezet vállalkozási forma piaci körülmények között
működik, ugyanakkor a nyugdíjasok foglalkoztatásának jelentős a
társadalmi és gazdaságpolitikai hatása.
A tárca nélküli miniszter kifejtette, hogy a legfrissebb adatok
szerint a cégbíróságon 91 közérdekű nyugdíjas szövetkezetet
jegyeztek be, tagságukra becslések vannak.
A KÖZÉSZ adatai szerint eddig megközelítően 100 nyugdíjas
szövetkezet alakult, mintegy húszezer tagsággal, több száz
szerződéssel, és nagyjából 1 milliárd forint éves
szerződésállománnyal rendelkeznek.
Kósa Lajos ismertette, hogy a közérdekű nyugdíjas szövetkezetek
rugalmasabb foglalkoztatást tesznek lehetővé a munkatörvénykönyve
hatálya alá tartozó nyugdíjasok továbbfoglalkoztatásánál. A
nyugdíjas szövetkezeteknek kedvezőbb az adózás. Becslések szerint a
nyugdíjas szövetkezetek éves árbevétele elérheti majd a 150 milliárd
forintot.
A tárca nélküli miniszter kitért arra, hogy a közérdekű
nyugdíjas szövetkezetek indítása még az elején tart, szabályozásuk
pedig követi majd a működési tapasztalatokat.
Nyitrai Zsolt stratégiai társadalmi kapcsolatokért felelős
miniszterelnöki megbízott felidézte, hogy az Országgyűlés tavaly
fogadta el a törvényt a nyugdíjas szövetkezetekről, és teremtette
meg a nyugdíjasok kedvező feltételekkel történő foglalkoztatását, a
generációk közötti jó együttműködés lehetőségét.
Gazsi Attila, a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége
(VOSZ) elnökhelyettese emlékeztetett arra, hogy a vállalkozások
létszámhiánnyal küzdenek, becslésük szerint 200 ezer megfelelően
képzett munkaerő hiányzik a versenyszféra munkaerőpiacáról. A VOSZ
szerint a nyugdíjas szövetkezetek bővítik a munkaerő kínálatot.
A VOSZ elnökhelyettese logikus eszköznek nevezte nyugdíjas
szövetkezetekkel foglalkoztatásra szerződni a feldolgozóiparban, a
kereskedelemben, a vendéglátóiparban.
Turi Dénes, a KÖZÉSZ elnöke hangsúlyozta, hogy érdekvédelmet és
érdekképviseletet kívánnak ellátni, a nyugdíjas szövetkezetekkel
kapcsolatos tapasztalatokat közvetítik majd a döntéshozóknak.
A KÖZÉSZ felmérése szerint a már működő nyugdíjas szövetkezetek
legszívesebben heti 3-5 napban, napi 4-6 órában, lehetőség szerint
délelőtt vállalnak feladatot, de nem zárkóznak el az éjszakai
munkavégzés elől sem.