Középiskolai campus létesül 15,8 milliárd forintból Székesfehérváron
Székesfehérvár, 2017. május 24., szerda (MTI) - A meglévő gimnáziumi értékeket megtartva, kiemelten a sportokat és a művészeteket középpontba állító - 2500-2600 diákot befogadni képes - középiskolai campus létesül Székesfehérváron 15,8 milliárd forintból.
A témában tartott szerdai sajtótájékoztatón Mészáros Attila
fideszes alpolgármester elmondta, hogy a Modern városok program
keretében megvalósuló beruházásban négy intézmény érintett. A tervek
szerint 2020 szeptemberétől a Szabadságharcos úti, 4,7 hektáron
elterülő, 35 ezer négyzetméternyi hasznos alapterületű komplexumban
helyezik el a Vasvári Pál Gimnáziumot, a Hermann László
Zeneművészeti Szakgimnázium és Alapfokú Művészeti Iskolát, valamint
a jelenleg is a campus helyén működő Tóparti Gimnázium és Művészeti
Szakgimnáziumot és a Kodolányi János Gimnázium és Szakgimnáziumot.
Az alpolgármester közölte, hogy a meglévő épületek közül a volt
Ybl Miklós Általános Iskolát elbontják, helyére a 24 osztályos
Vasvári gimnázium és egy új, 400 fős lelátóval rendelkező
tornacsarnok épül. A nem elbontandó épületeket gépészetileg teljesen
felújítják, a belső tereket átalakítják, homlokzati hőszigetelést és
nyílászáró cseréket hajtanak végre.
A Hermann zeneiskola a volt Kodolányi János Főiskola épületébe
költözik, ott egy 200 fős nagy hangversenytermet és több gyakorlati
próbahelyet is kialakítanak. Az elképzelések szerint a 16 osztályos
iskolaépületben, 24 osztállyal működő Tóparti gimnázium megkapja a
mellette lévő A Szabadművelődés Háza 2-3. szintjét, miközben a
földszint és a negyedik emelet továbbra is a kultúra szolgálatában
marad.
A közelben lévő Sörház téri kollégiumépületet és éttermet is
felújítják. Előbbi 199 férőhelyes lesz és elsősorban a négy
intézmény diákjait szolgálja ki, míg az étterem 600 adagos konyhát
kap.
Mészáros Attila elmondta: őszre engedélyes terveik lesznek, jövő
tavaszra pedig elkészülnek a kiviteli tervek, amivel párhuzamosan
elindítják a közbeszerzési eljárást. 2018 nyarán elkezdődhet a
kivitelezés és 2020 tavaszára befejeződhetnek a munkálatok - tette
hozzá.