Lavrov: Washington azért nem mér csapást Észak-Koreára, mert tudja, hogy van atomfegyvere
Moszkva, 2016. szeptember 24., vasárnap (MTI) - Az Egyesült Államok azért nem fog csapást mérni Észak-Koreára, mert biztos abban, hogy a kelet-ázsiai országnak van nukleáris fegyvere - jelentette ki az orosz külügyminiszter az NTV televízió által vasárnap sugárzott interjújában.
Szergej Lavrov szerint 2003-ban a Egyesült Államok "kizárólag"
azért támadta meg Irakot, "mert százszázalékos információjuk volt
arról, hogy nem maradt ott semmiféle tömegpusztító fegyver". Lavov
úgy vélekedett, hogy "Koreára az amerikaiak nem fognak csapást
mérni, mert nemcsak sejtik, hanem pontosan tudják, hogy vannak
atombombái", és ezzel "gyakorlatilag mindenki egyetért".
Mint mondta, ha ezt az elemzési eredményt "nem fogják fel az
Egyesült Államokban", akkor "ellenőrizetlen zuhanórepülésbe
szakadtunk bele", ami sok tíz-, ha nem százezernyi ember szenvedését
okozza majd a két Koreában, valamint a szomszédos Japánban,
Oroszországban és Kínában.
Az ENSZ-közgyűlés ülésszakának eddigi munkáját értékelve
elmondta, hogy Oroszország eddig egyetlen országtól sem kapott
konkrét javaslatot arra a kezdeményezésére, hogy vezényeljenek
kéksisakos békefenntartókat a Donyec-medencébe.
"Ha nem akarják ezt megvitatni, akkor mit tehetünk? Talán
kényszerítsük őket?" - fogalmazott Lavrov.
Szíriáról szólva Lavrov kijelentette, hogy az Iszlám Állam és
an-Nuszra Front terrorszervezetek legyőzése után kiderül majd, hogy
vannak-e más, esetleg politikai céljai az Egyesült Államoknak az
arab országban a terroristák megsemmisítésén kívül. Mint mondta, az
amerikaiak, többek között Rex Tillerson külügyminiszter arról
biztosította Moszkvát, hogy a terroristák likvidálása Washington
egyetlen célja.
Az orosz-amerikai viszonyról nyilatkozva úgy vélekedett, nincs
értelme lebeszélni az amerikai vezetést arról a hitéről, hogy
Oroszország fenyegetést jelent az Egyesült Államok számára.
"Ha azt mondják nekünk (az amerikaiak), hogy fogjunk hozzá
valamihez, akkor mi hozzá is fogunk. (De) ha az mondják, hogy mi
jelentjük a legnagyobb fenyegetést az Egyesült Államok számára,
akkor miről beszéljünk velük? Hogyan tudnánk ennek az ellenkezőjéről
meggyőzni ezeket az embereket?" - mondta.
Közölte, hogy az Egyesült Államokban kiüríttetett és átvizsgált,
orosz tulajdonban lévő diplomáciai ingatlanok ügyében az orosz
külügyminiszter ügyvédi irodákkal tárgyal és gyűjti a kereset
összeállításához szükséges dokumentumokat.
Az Egyesült Államoknak az ENSZ reformjára vonatkozó javaslatáról
nyilatkozva - az erről szóló amerikai nyilatkozatot Oroszország,
Kína és Franciaország nem írta alá - Lavrov óvatosságra intett és
hangsúlyozta, hogy annak nem szabad megzavarnia a világszervezet
munkáját.
Szavai szerint régóta nem újdonság, hogy az ENSZ-en van
"hájfelesleg", amit azzal magyarázott, hogy mindegyik tagország
"abszolút indokolt módon" részese kíván lenni a világszervezet
munkájának.
"Amikor le fogjuk vágni ezt a hájat, nem szabad megsértenünk a
szervezet élő organizmusát" - mondta.
Kijelentette, hogy Oroszország, függetlenül attól, hogy nem írta
alá a nyilatkozatot, üdvözli Donald Trump amerikai elnök kormányának
az ENSZ-ben való érdekeltségét.
"Sokkal rosszabb lenne, ha figyelmen kívül hagynák az ENSZ-t" -
mondta.
Elismerte, hogy az amerikai dokumentumba foglalt, az ENSZ
hatékonyságának növelését célzó elvek többsége "nagyon nehezen
vitatható" . Kifogásolta azonban, hogy Washington nem volt hajlandó
ezeket előzetesen megvitatni.