Legfeljebb kilencen indulhatnak a januári csehországi államfőválasztáson
Prága, 2017. november 10., péntek (MTI) - Legfeljebb kilenc jelölt fog indulni a januári csehországi államfőválasztáson. A bejelentkezett húsz pályázó közül tizenegyen nem teljesítik az induláshoz szükséges törvényes feltételeket - közölte Klára Peknicová, a cseh belügyminisztérium szóvivője pénteken Prágában.
A hatályos törvények szerint az elnökválasztáson az a jelölt
indulhat, aki megszerezte legalább 50 ezer állampolgár támogatói
aláírását vagy legalább 20 parlamenti képviselő vagy 10 szenátor
támogatói aláírását.
A jelölések leadásának hivatalos határideje kedden délután
lejárt. A tárca 18 jelölési kérelmet kapott, míg ketten postán
küldték el jelölési igényüket, így nőtt az államfői bársonyszék
iránt érdeklődők száma végül is húszra. Ebből egy kérelem a
hivatalos határidő lejárta után lett postázva, így nem fogadható el.
A hatóság most november 24-ig elbírálja, ki teljesíti közülük a
törvény által meghatározott feltételeket, s valóban indulhat-e az
elnöki bársonyszékért folyó megmérettetésben.
"A nyilvánosan hozzáférhető adatokból az első látásra kitűnik,
hogy minden valószínűség szerint csak kilencen indulhatnak a
választáson, a többi 11 nem teljesíti az induláshoz szükséges
feltételeket" - mondta a szóvivő.
Klára Peknicová szerint az érdelődők között két nő van, a
jelentkezők életkora 41-túl 74 évig terjed.
Négy érdeklődő képviselői támogatással szeretne indulni, de
közülök csak három teljesítette a megkövetelt feltételeket. Egy
érdeklődő jelölését csak egy parlamenti képviselő támogatta, ami
nyilvánvalóan kevés. Három érdeklődő szenátori támogatással indulna.
Több mint 50 ezer támogatói aláírást pedig hárman szereztek, ketten
ennél kevesebb aláírással kérték jelölésük bejegyzését, ami
nyilvánvalóan nem lehetséges. További nyolc személy sem politikai,
sem lakossági támogatást nem mellékelt bejegyzési kérelméhez -
jegyezte meg Peknicová.
A jelöltek között a legismertebbek Milos Zeman jelenlegi
államfő, Jirí Drahos, a cseh tudományos akadémia volt elnöke,
Miroslav Topolánek volt kormányfő, valamint Michal Horácek
vállalkozó, dalszövegíró.
A cseh államfőválasztás január 12-re és 13-ra van kiírva. A
győzelemhez a leadott szavazatok több mint felének a megszerzése
szükséges. Amennyiben ez az egyik jelöltnek sem sikerült, akkor
második választási fordulóra kerül sor, amelybe az első körben a két
legsikeresebb jelölt jut. Erre várhatóan január 26-án és 27-én kerül
sor. A második fordulóban az győz, aki több szavazatot kap. Öt
éve, 2013-ban az első közvetlen csehországi államfőválasztáson Zeman
a második fordulóban nyert Karel Schwarzenberg népszerű jobboldali
politikussal szemben. Korábban az államelnököt a parlament két
kamarája választotta meg közös ülésen.
Az eddigi országos felmérések azt jelzik, hogy az első
fordulóban még nem választják meg az államfőt, de a legmagasabb
támogatást várhatóan Zeman kapja. A sajtó általában úgy véli, hogy
Milos Zeman mellett Jirí Drahosnak és Miroslav Topoláneknek van a
legnagyobb esélye bejutni a második fordulóba, ahol kiegyenlített
párharcra van kilátás.