Lerakták a Magnus Aircraft pécsi repülőgépgyárának alapkövét
Pécs/Pogány, 2017. augusztus 26., szombat (MTI) - Lerakták a Magnus Aircraft Zrt. 5,16 milliárd forintos beruházással felépülő repülőgépgyárának alapkövét a Pécs-pogányi repülőtéren szombaton.
A vállalat a világon először fejlesztett ki kompozit anyagokból
készülő kétüléses repülőgépet, amely műrepülésre alkalmas, valamint
kifejlesztett egy olyan gépet is, amely nem kerozinnal, hanem
benzinnel működik, és szintén kompozit anyagból készült; így
alacsonyabb a környezetterhelése és fenntartási költsége, mint más
gépeknek.
Boros László ügyvezető igazgató kiemelte: első ütemben egy 2000
négyzetméter alapterületű összeszerelő-üzemet, illetve irodaépületet
alakítanak ki. A következő ütemben egy 6000 négyzetméteres
kompozitüzem is épül. A magyar kormány a beruházáshoz 2 milliárd
forint vissza nem térítendő támogatást ad.
A létesítmény - hangsúlyozta Boros László - legkevesebb 105
embernek ad majd munkát, évente pedig minimum 200 repülőgépet fog
gyártani.
Boros László az MTI-nek elmondta: az első ütem kivitelezése
szeptemberben indul, és a tervek szerint 2018. április végére
elkészül. A repülőgéptörzsek gyártására és felületkezelésére
szolgáló kompozitüzem a jövő év végére épülhet fel.
Mint megismételte, várakozásaik szerint a Siemens innovációjának
eredményeképpen hamarosan megjelenhet a piacon a repülőgép
elektromos változata is. Boros László kitért arra is, hogy termékeik
elsődleges piaca az Egyesült Államok és Kína. Páva Zsolt
(Fidesz-KDNP), Pécs polgármestere az eseményen arról beszélt, hogy
beruházás ideális lehetőséget teremt a baranyai megyeszékhely és
térsége számára. A városvezető szerint a Magnus Aircraft a
hamisítatlan magyar tudásra, innovációra és korszerűsítési
hagyományokra épít.