Lezuhant egy orosz utasszállító repülőgép Moszkva közelében

    Moszkva, 2018. február 11., vasárnap (MTI) - Lezuhant Moszkva közelében a Szaratovszkije Avialinyii orosz légitársaság egy utasszállító repülőgépe, fedélzetén 71 emberrel - jelentette be a rendkívüli helyzetek kezeléséért felelős orosz minisztérium.
hirdetés
    Egybehangzó sajtójelentések szerint a Ramenszkojei járásban bekövetkezett szerencsétlenségnek nincsenek túlélői. A repülőgép a helyszínen készült videofelvételek tanúsága szerint darabokra tört.

    Az An-148-as gép, amely az Urál hegységtől délre fekvő Orszkba indult, a főváros domogyedovói repülőteréről való felszállás után néhány perccel tűnt el a radarok képernyőiről. Fedélzetén 65 utas és hatfőnyi személyzet tartózkodott.

    Makszim Szokolov közlekedési miniszter a baleset helyszínére utazott. A katasztrófa okának megállapítására a kiemelt ügyekben eljáró Nyomozó Bizottság (SZK) központi apparátusa indított vizsgálatot.

    A meteorológiai szolgálat szerint az időjárási feltételek kedvezőek voltak, ezért nem idézhették elő a balesetet.

    Vlagyimir Putyin orosz elnök részvétét nyilvánította az áldozatok hozzátartozóinak, és a szerencsétlenség miatt elhalasztotta Szaranszkba tervezett belföldi útját.