LMP: a kormány ügyeljen a biológiai sokféleség megőrzésére!

    Budapest, 2018. május 22., kedd (MTI) - Az LMP elvárja a kormánytól, hogy tartsa szem előtt a biológiai sokféleség megőrzését, állítsa le a zöldfelületek pusztítását, a fakivágásokat, a környezet- és természetvédelemmel foglalkozó szakmai és civil szervezeteket pedig vonja be a döntéshozatalba.
hirdetés
    Schmuck Erzsébet, az Országgyűlés fenntartható fejlődés bizottságának LMP-s elnöke kedden, a magyar természet napján tartott budapesti sajtótájékoztatóján jelentős szemléletváltást sürgetett, és gazdasági érdeknek is nevezte az ökoszisztéma megőrzését.

    Rámutatott: Magyarország a legnagyobb veszteséget a növénytakaró elpusztításával szenvedte el, természetes növénytakaró ugyanis mára mindössze az ország 2 százalékát borítja. Ezt a mezőgazdaság, a közlekedés, a turisztika, valamint a települések céljaival, vagyis az ember túlterjeszkedésével és a környezetszennyezéssel magyarázta.

    Közölte ugyanakkor azt is: sem uniós, sem világszinten nem sikerült tartani a természetvédelmi vállalásokat, sőt még csak nem is mérséklődött a pusztítás üteme.

    Schmuck Erzsébet szerint mindehhez a politikai akarat is hiányzik. Közölte: pártja a parlamentben vitatná meg a 2015-ben elfogadott Nemzeti Biodiverzitás Stratégia eddigi teljesülését.