LMP: újabb törvényre van szükség a devizahitel-károsultak érdekében

    Budapest, 2018. február 9., péntek (MTI) - Újabb törvény elfogadását tartja szükségesnek az LMP a devizahitel-károsultak megsegítése érdekében, frakcióvezető-helyettesük szerint ugyanis az Orbán-kormány nem oldotta meg a problémát.
hirdetés
    Schmuck Erzsébet pénteki, budapesti sajtótájékoztatóján elmondta: már az új parlamenti ciklusban, vagyis májusban vinné az Országgyűlés elé pártja azt a javaslatot, amely a többi közt a forintosítás újraszámolását írná elő, az ugyanis szerinte a kereskedelmi bankoknak kedvezett.

    Újra kell gondolni, hogy a hitelfelvevőkre milyen arányban terhelhető az árfolyamkockázat - tette hozzá, de szólt arról is: az új törvényben megtiltanák a faktorálást, vagyis az adósság továbbadását egy másik banknak.

    A jogszabály tartalmazná még az elsétálás jogát, azaz megszűnne az adóssága annak, aki elveszíti a lakását, amelyre a hitelt felvette. Az LMP fellépne a végrehajtások ellen is, és az adóskamara felállítását is szükségesnek tartja a párt az adósok hatékonyabb érdekképviselete érdekében.

    A jogszabály egy 260 milliárd forintos "adósságalapot" is létrehozna - mutatott rá.

    Schmuck Erzsébet kijelentette: több mint 100 ezer családnak továbbra is gondot okoz az egykor devizában felvett hitelének törlesztése, sokukat a kilakoltatás fenyegeti.

    A politikus kérdést kapott azzal kapcsolatban, hogy párttársa, Sallai R. Benedek árulónak nevezte az egykori LMP-s Karácsony Gergelyt, aki jelenleg az MSZP-PM miniszterelnök-jelöltje. Schmuck Erzsébet közölte: párttársai különbözőképpen viselik a 2012-es pártszakadás okozta sebeket, az LMP nehezen dolgozza fel, hogy sokan kiváltak akkor. Hozzátette: az a PM és Karácsony Gergely döntése, hogy összefogtak az MSZP-vel, és sok sikert kívánt nekik.

    Hozzátette ugyanakkor: az LMP mind a 106 egyéni választókerületben önállóan indul, nem fog össze olyan politikai erőkkel, akiknek szerepük volt az elmúlt 27 év gazdaság- és társadalompolitikájának alakításában.

    Az Eliossal kapcsolatos OLAF-jelentést firtató kérdésre kijelentette: az uniós források nagy részét ellopják, az a Fideszhez közel állók zsebébe vándorol. Az ügyet szerinte az ügyészségnek kellene vizsgálnia, az azonban az LMP szerint nem független, a kormány pedig nem hajlandó szigorú ellenőrzés alá vonni az uniós források felhasználását, "hogy el lehessen sumákolni a lopásokat".