Madonnának nem sikerült megakadályoznia személyes tárgyainak elárverezését
London, 2018. április 24., kedd (MTI) - Egy Madonna ellenében hozott bírósági döntés szabad utat adott az amerikai énekesnő személyes tárgyainak, köztük egy Tupac Shakurtól kapott szakítólevél, valamint egy hajszálaival teli hajkefe elárvereztetésének.
Gerald Lebovits New York-i bíró hétfőn nyilvánosságra hozott
határozatában elévülésre hivatkozva utasította el Madonna keresetét,
amelyet egykori barátja, művészeti tanácsadója, Darlene Lutz ellen
nyújtott be az énekesnő - írta a BBC News.
A popsztár és Lutz még 2003-ban rúgta össze a port, majd miután
egy évvel később peren kívüli megállapodással rendeztek egy
műalkotás körüli jogi vitát, Madonna aláírt egy nyilatkozatot, amely
szerint a jövőben "semmilyen" követelése nem lehet korábbi
barátjával szemben. A bíró szerint mindezek fényében az énekesnő nem
perelhet az aukcióra bocsátott tárgyak miatt.
A világsztár tavaly nyáron a bíróság közbelépését kérte a New
York-i árverés előtt arra hivatkozva, hogy sejtelme sem volt arról,
már nincsenek birtokában az árverésre kerülő tárgyak. Egy manhattani
bíró akkor elrendelte Madonna személyes tárgyainak visszavonását az
aukcióról.
A sztár szerint Lutz, aki korábban gyakran volt a vendége, a
tudta nélkül jutott hozzá személyes tárgyaihoz.
A 22 árverési tétel között szerepel Madonna egy hajkeféje a
hajszálaival, valamint a 25 évesen elhunyt Tupac Shakur amerikai
rappertől kapott szakítólevél is. Az érzelmes levelet 1995-ben írta
Madonnának a zenész, akit 1996-ban Las Vegasban lőttek le egy
autóból.
A pár annak idején titokban találkozgatott, amit Madonna csak a
közelmúltban tárt a nyilvánosság elé. A levélben Tupac azt írja,
hogy Madonna karrierjét ugyan segítené, ha kiderülne, hogy egy
fekete bőrű rapperrel van együtt, ám az ő imázsa megsínylené, ha
kiderülne, hogy egy fehér nővel randizik.
Madonna korábban elmondta, egészen addig fogalma sem volt róla,
hogy a levél már nincs a birtokában, amíg tavaly nem hallott az
online aukcióról.
Lutz ügyvédje "személyes bosszúnak" nevezte Madonna keresetét.
A hírességekkel kapcsolatos információkra szakosodott TMZ.com
honlap szerint a tárgyakat júliusban fogják elárverezni.