Magyar üzemelési engedélyt szerezne a LOT lengyel légitársaság
Seattle, 2018. március 23., péntek (MTI) - Magyar üzemelési engedélyt is szerezne, illetve magyar leányvállalatot alapítana a LOT lengyel légitársaság, amely májusban indít közvetlen járatokat Budapestről New Yorkba és Chicagóba.
Rafal Milczarski, a cég vezérigazgatója erről a LOT első nagyobb
befogadóképességű, 9-es szériájú Boeing 787-esének átvétele kapcsán
beszélt az MTI-nek a Seattle-ből Varsóba tartó gép fedélzetén. Mint
mondta, szeretné, ha a magyarok azt gondolnák, a LOT nem csak
lengyel, de magyar légitársaság is, ezt pedig azzal szeretné
megerősíteni, hogy Magyarországon is szerez légijármű üzembentartói,
úgynevezett AOC engedélyt.
Hangsúlyozta továbbá, számít minden magyarra a LOT Magyar
Légitársaság megalapításában, aki tehetséges, beszél angolul és
képes az üzemmenet irányítására.
Az új budapesti járatokkal kapcsolatban azt mondta, a foglalások
a terveknek megfelelően alakulnak, és örömét fejezte ki azzal
kapcsolatban, hogy a tavalyi bejelentés után a versenytársak
járatbővítést jelentettek be budapesti járataikon. Kifejtette: ennek
segítségével tudják stimulálni és növekedésre ösztönözni a piacot,
így a légitársaságok egyre több utason tudnak osztozni.
A LOT május 3-ától indít közvetlen járatokat Budapestről New
Yorkba heti négyszer, Chicagóba pedig hetente kétszer. A járatokat
Being 787 Dreamlinerrel fogják teljesíteni. A LOT kilenc ilyen
típusú géppel rendelkezik, csütörtökön vették át a Boeing everetti
gyárában az első nagyobb befogadóképességű, 294 utas befogadására
képes 9-es verziót. A gépet az átvétel után a cég vezetőivel és
újságírókkal a fedélzeten Varsóba repülték, ahol péntek délelőtt
landolt. Később az új repülőt torontói, a New York-i és szöuli
járatokon állítják forgalomba.